Balatonfüred és Balatonarács története - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 14. (Veszprém, 1999)
XII. A nemzeti sport élvonalában
Birkózás A Balatonfüredi Vasas birkózó szakosztálya 1959-ben alakult meg Must Gyula tanár vezetésével. Nagyon hiányos felszerelésükön az ügyes kezű fiatalok házilag készült szőnyeggel, sűlyzókkal segítettek. Kezdetben a kultúrházban (ma könyvtár), később a Bem iskola tornatermében edzettek. Lőwenberger Péter az országos bajnokságon 6. helyezést, vidék bajnoka címet, a megyei bajnokságon öt első, három második és négy harmadik helyezést ért el. Farkas Gusztáv és Varga János a megyében kötött- és szabadfogásban jeleskedtek. A kis csapat 1965-ig tartotta magát, 1966-ban a székesfehérvári Szondi SE birkózószőnveggel segítette ki a szakosztályt. A szakosztályvezető Réger Ferenc lett, akivel a szakág még 15 évig működött. A pénzek lassú elapadása miatt két évtized lelkes munkája után végleg megszűnt a szakosztály. 4 Dart Az utcibbi öt évben Magyarországon egy új sportág indult el hódító útjára a fiatalok körében: a dart nevű célba dobó játék. A játékosok dobónyilakkal különböző értékeket jelentő zónákra osztott, kör alakú céltáblára dobnak. Az egyéniben, párosban vagy csapatban versenyzők arra törekszenek, hogy az induló eredményt (301, 501, 1001) pontosan nullára csökkentsék. A Magyar Országos Szövetségnél 61 bejegyzett klub van. Ez mintegy ezer versenyzőt jelent, közülük 15 balatonfüredi. A Balatonfüred EURODART Club 1996-ban alakult, elnöke Konkoly István. Az első nagyszabású versenyen, Székesfehérvárott már füredi versenyzők is szerepeltek Navratyí György vezetésével. Az 1996. május 16-19-én Svájcban rendezett nyílt rendszerű csapat Európa-bajnokságon Navratyl György és Kovács Nándor aranyérmet, a párosok küzdelmeiben ezüstérmet nyertek. Az 1998-as versenyprogramban az utánpótlás is nagy szerepet kapott. A serdülő és ifjúsági korosztályok mellett a nők is színre léptek.-" 1 Jégkorong A Balaton adta lehetőség évtizedek óta jó szórakozást jelent a fiatalok, de még az idősebbek számára is. A korcsolyázás, fakutyázás mellett élvezetes játék volt a korong „terelgetése", amelyet kezdetben házilag hajlított botokkal, később Csehszlovákiából, Ausztriából hozott elsőrendű ütőkkel űztek a fiatalok. A játék rendszeres mérkőzésekhez vezetett. Az 1970-es években már volt rendes kapu, alacsony palánk, s megkezdődött a csapatok szervezése, kialakítása. A rendszeres korcsolyaversenyek mellett az iskolák jégkorongcsapatai is vetélkedtek. Kiemelkedő jégkorongozók voltak: Filipovits István, Kemény László, Hántó István, Táncsics László, Baranyai Károly, Szenté Lajos, Schmidt Gyula, a Gaál testvérek, a tihanyi Liebhauser testvérek, Fazekas György, Barcza István, Szántó Tibor. Sajnos, az idő nem volt mindig „kegyes" a fiatalokhoz, és nem fagvott be minden évben biztonságosan a Balaton. Ekkor bizony le kellett mondani a jeges sportokról. Éppen ezért a korcsolya és a jégkorong csak tömegsport szinten maradt meg Balatonfüreden. Kézilabda A nagypályás kézilabdát kiszorító kispályás kézilabda Balatonfüreden is sikeresen startolt 1957-ben. A gyorsan és kis helyen megépülő pályák azonnal lehetőséget