Balatonfüred és Balatonarács története - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 14. (Veszprém, 1999)

X. Egyházak és intézményeik

1754-ben 1788-ig tartó viszály tört ki a füredi katolikusok és reformátusok között. A viszály kezdete visszanyúlik arra az időre, amikor a reformátusok megépítették templomukat és a templom mellett haranglábat is építettek. A templom építésében, a harangláb felállításában és a harang megszerzésében a katolikusok is segítettek, ezért a harangot használhatták. A közös használatból összeütközés támadt. A sértett katolikusok a helytartótanácshoz fordultak jogorvoslásért. A helytartótanács a kiküldött megyei bizottságnak meghagyta, hogy a református templom mellett lévő harangot vetesse le, tegye hivatalos pecséttel zár alá, hogy a per befejezéséig ne legyen több összetűzés miatta. A helytartótanács 1778-ban a katolikusoknak adta a harangot, amelyet ők tíz éven át használtak is. A reformátusok nem nyugodtak bele a harang elvesztésébe, tíz év múlva erőszakkal visszavették a katolikusoktól. A község vezető református emberei húsz füredi kálvinistát rávettek arra, hogy vegyék le a harangot és vigyék vissza a kálvinisták haranglábjába. A katolikusok Vida Imréhez, Zala vármegye alispánjához fordultak, aki a veszprémi püspöknek jelentette az esetet. A reformátusok vissza is vitették a harangot a katolikusoknak. Az ügyet vegyes bizottság tárgyalta, amelynek tagjai református részről Domonkos Ferenc vármegyei ülnök, katolikus részről Oszterhuber Ferenc, elnöke Jankó Ábrahám balatoncsicsói plébános mint kerületi esperes. A húsz ember elismerte, hogy ők tették néhány ember felbújtására, és maga a református gyülekezet nem hibás. Az 1757-es egyházlátogatási jegyzőkönyv azon megállapítása, hogy Füreden nincs hitélet, 1761-ig maradt érvényben. Füred és Arács továbbra is Paloznakhoz tartozott, a plébániától való távolság miatt azonban virágzó hitélet nem alakulhatott ki. 1761 tavaszán Vajda Sámuel tihanyi apát kápolnát építtetett az apátság fürdőtelepi birtokán a gyógyforrás mellett. Ez azonban nem annyira a füredi híveknek szólt, mint inkább a gyógyulást keresőknek. E kápolna befogadóképessége kb. 30 személy. Felszerelése a/ oltáron kívül egy ezüstkehely, egy miseruha és egy szentségtartó. Van harangja is, vagy inkább egy nagyobb méretű csengő, súlya 30 font. A kápolnának állandó lelkésze nincs. Gyógyulást kereső bencés szerzetesek látják el a papi teendőket nyáron, amikor a fürdőtelep nagyobb látogatottságnak örvend. A fürdőtelepi kápolna méreténél fogva is alkalmatlan lett volna a hívek lelki gondozására, de ezt nem is célozta a tihanyi apát, hiszen csak gyógyulást kereső papokat küldött Füredre. A veszprémi püspökség szerette volna mégis a kápolnát a hívek lelki gondozásának szolgálatába állítani. A terv szerint két nyugdíjas papot akartak küldeni a kápolnához. Mivel a két papnak csekély volt a nyugdíja, a püspökség a helytartótanács segítségét és támogatását kérte. A kérés nem talált megértésre, mert a kápolna nem kapott állandó papot. A füredi plébánia felállítását kívánta a helytartótanács 1778. évi döntése is, melyet a harang ügyében hozott. A helytartótanács kívánsága elsősorban azoknál talált visszhangra, akiknek érdeke és kötelessége volt a hívek lelki szükségleteiről való gondoskodás: a vidék földesurainál, akik közül hárman egyházi személyek voltak. Még a helytartótanács döntésének évében, 1778. augusztus 13-án Vajda Sámuel tihanyi apát, Horváth Pál veszprémi püspöki helynök a káptalan nevében, Kis Ferenc, a devecseri Esterházv-uradalom kormányzója urának, Esterházy Károlv egri püspöknek a megbízásából értekezletet tartottak Balatonfüreden, amelyen megtárgyalták a plébánia felállításának lehetőségeit, s közösen magukra vállalták a felállítandó plébánia anyagi megalapozását. A terv szerint egyelőre templomot nem építenek, mert a telepi kápolna is megfelel a célnak. De építenek iskolát és a jövendő plébánosnak és tanítónak a megélhetését közösen biztosítják. Biztosítottak volna 27 hold földet, melyből 18 lett volna a papé, 9 pedig