Balatonfüred és Balatonarács története - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 14. (Veszprém, 1999)

IX. Rendszerváltások kora

FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC 1956-BAN Mészáros Gyula A forradalom eseményeinek hírét Budapestről az október 23-i esti vonattal ér­kező utasok és vasutasok hozták meg Balatonfüredre, sőt a vasutasok egy része ekkor már eltávolította a sapkájáról a szovjet megszállást jelképező vörös csillagot és nemzeti színű szalagot rakott a helyére. A balatonfürediek közül többen részt vettek Veszprém­ben, a színházban 23-án este megtartott nagygyűlésen, ahol már forradalmi jelszavak is elhangzottak. A veszprémi egyetemisták 20 pontos követelését tartalmazó röplapjukat 24-én délelőtt vitték le Balatonfüredre, ahol azt terjesztették. Az emberek nem akartak hinni a szemüknek, hogy terjeszteni lehet ilyen szövegű röplapot: „FELHÍVÁS! A Veszprémi Vegyipari Egyetem megalakult MEFESZ szervezete egyetértve az ország összes egyetemeivel és főiskoláival, országunk demokratikusabb fejlődésének meggyorsítá­sa érdekében egész népünk elé az alábbi követeléseket tárja: 1. Független, semleges Magyarországot, önálló nemzeti külpolitikát, önálló gazdaságpolitikát. 2. Nagy Imrét a legfelsőbb állami vezetésbe. 3. A békeszerződés értelmében 1957. január l-ig a szovjet csapatok vonuljanak ki. 4. Az országgyűlés külügyi bizottsága vesse fel a dunai konföderáció gondolatát. 5. Követeljük március 15. nemzeti ünneppé, október 6-a nemzeti gyásznappá nyilvánítását, a Kossuth címer visszaállítását. 6. Szovjet-magyar barátságot, a teljes egyenjogúság alapján. 7. Követeljük az általános emberi szabadságjogok legteljesebb biztosítását, az Alkotmány betar­tását. Abszolút tájékoztatási és sajtószabadságot. 8. Minden 18 éven felüli magyar állampolgárnak útlevelet Keletre és Nyugatra. 9. Követeljük a bírói függetlenség intézményes biztosítását és a halálbüntetés eltörlését politikai perekben. 10. Hozzák nyilvánosságra a rehabilitációs Rajk per gyorsírásos bírósági jegyzőkönyvét. 11. Követeljük a törvénysértők felelősségre vonását és szigorú megbüntetését. 12. A paraszt politika felülvizsgálását és a parasztság helyzetének sürgős megjavítását. 13. Magyar kézbe a magyar uránt. 14. Követeljük az összes statisztikai adatok és az összes külföldi kötelezettségeink rendszeres nyil­vái i osságra hoza ta lát. 15. Állapítsák meg a fizetések alsó és felső határát. 16. Szüntessék meg a káderlap minden formáját. 17. Teljes egyetemi autonómiát. 18. Követeljük a katonai szolgálati idő 12 hónapra való megállapítását sorköteleseknél.

Next

/
Oldalképek
Tartalom