Balatonfüred és Balatonarács története - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 14. (Veszprém, 1999)

I. Balatonfüred környékének természeti képe

bakonyi cseres-kocsánytalan tölgyesek között, s egy lokálisan kialakult, a környező szárazabb és nedvesebb erdőtársulások között álló átmeneti jellegű állományként értelmezhetők. A gyertyános-tölgyesek felé mutat kapcsolatot a kis télizöld (Vinca minor) megjelenése. A kisebb foltokban megjelenő fehér sás (Carex alba) az alapkőzet (meszes márga) felszínközeli kisavanyodására utal. Gyertyános-kocsánytalan tölgyesek (Querco petraeae-Carpinetum) A Balatonfüred feletti hegyek északi lejtőin s a meredek északkeleti és keleti lejtők aljában fordulnak elő, a lejtőtalp közelében. A természetes vegetáció mikroklimatikus hatásokra kialakult záró tagját képezi. Foltjai a társulástani vizsgálatok alapján átmenetet képeznek a dél-dunántúli és középhegységi gyertyános-tölgyesek között. Délies jellegét mutatja a lokális karakterfajnak tekinthető, bakonyi viszonylatban ritka kisvirágú hunyor (Helleborus dumetonim) és a magyar varfű (Knautia drymeia) jelenléte. Figyelemmel a társulással közvetlenül érintkező száraz tölgyesekre, a típusos gyertyános-tölgyeseknél melegebb, szárazabb ökológiai viszonyokra, sok bennük a száraz tölgyesekre jellemző faj. A cserjeszintben ide sorolható a húsos som (Cornus mas), a virágos kőris (Fraxinus ornus) és az ostorménfa (Viburnum lantana), gyepszintjében pedig a bokros koronafürt (Coronilla emerus), a fekete lednek (Lathyrus niger) és a bajuszoskásafű (Piptatherum virescens). Debreczy (1967,1973) e gyertyános-tölgyeseket a középhegységi gyertyános-kocsánytalan tölgyesek melegkedvelő fajokkal jellemezhető szubasszociációjaként értékeli, és Querco petrae-Carpinetum lathyretosum veneti névvel illeti. A szubasszociáció névadó faja a tarka lednek (Lathyrus venetus). Lombkorona- és cserjeszintjét a közönséges gyertyán (Carpinus bet idus) uralja. Gyakori faja a vadcseresznye (Cerasus avium) és a csertölgy (Quercus cerris) is. Cserjeszintjében a mezei juhar (Acer campestre), a borbolya (Berberis vulgaris), a húsos som (Cornus mas), a veresgyűrű som (Cornus sanguinea), a közönséges mogyoró (Corylus avellana), a cseregalagonya (Crataegus oxyacantha), a bibircses kecskerágó (Euonymus verrucosa), a fagyai (Ligustrum vulgare), az ükörkelonc (Lonicera xylosteum), a barkóca (Sorbus tormmalis), az ostorménfa (Viburnum lantana) gyakori. Gyepszintjében az indás ínfű (Ajuga reptans), a bogláros szellőrózsa (Anemone ranunciiloides), az erdei szálkaperje (Brachypodium sylvaticum), a borsfű (Clinopodium vulgare), a bokros koronafürt (Coronilla emerus), a kányaharangvirág (Campanula rapunculoides), a csalánlevelű harangvirág (Campanula trachelium), a fehér sás (Carex alba), az ujjas sás (Carex digitata), az odvas keltike (Corydalis cava), az erdei ebír (Dactylis polygama), az erdei galaj (Galium sylvaticum), a hagymás fogasír (Dentaria bulbifera), az erdei gyömbérgyökér (Geum urbanum), a borzas repkény (Glechoma hirsuta), a kisvirágú hunyor (Helleborus dumetorum), a medvetalp (Heracleum sphondylium), a magyar varfű (Knautia drymeia), a tavaszi lednek (Lathyrus vermis), a kéküstökű csormolya (Melampyrum nemorosum), a bókoló gyöngyperje (Melica nutans), az egyvirágú gyöngyperje (Melica uniflora), a kárpáti méhfű (Melittis carpatica), a bajuszoskásafű (Piptatherum virescens) és a csodás ibolya (Viola mirabilis) jellemző és gyakori. Faciesalkotóként a farkasölő sisakvirág (Aconitum vulparia), a fehér sás (Carex alba), a borostyán (Hedera helix), az egyvirágú gyöngyperje (Melica uniflora), a kis télizöld (Vinca minor) léphet fel. Flóraelemek tekintetében előtérbe kerülnek az európai, eurázsiai származású fajok, de magas a szubmediterrán növények aránya is a társulás más helyeken készült felvételeivel összehasonlítva.