Balatonfüred és Balatonarács története - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 14. (Veszprém, 1999)

VII. Életmód, hagyományos népi kultúra Füreden (S. Lackovits Emőke)

Késő ősszel kerítettek sort a kukorica)'osztásra ott, ahol nagyobb mennyiség termett, télen pedig a mandula és a dió megtisztítására, valamint a tollfosztásra. Utóbbi a libatol] és a pihe elválasztása volt, amivel azután dunyhát, párnát, paplant töltöttek meg. Ez a téli idő alkalmas volt a lányok kelengyéje elkészítésére, amit fokozatosan, esz-, tendőről esztendőre gyarapították. A családi munkaszervezetben több olyan munka is volt, amelyet nők, férfiak közösen végeztek, de egyiküké alárendeltje volt a másikénak (pl. szőlőművelés, vetés, szénamunka, meszelés), ugyanakkor ki is egészítették egymást, s egyiket a másik nélkül nem lehetett elvégezni. Akadtak olyan közösen végzett munkák is, amelyeknek a részmunkafázisai a teljes folyamatban azonosan hangsúlyosak voltak. Ide sorolható a disznóölés és az állat feldolgozása. Disznót általában minden családban vágtak, ha többet nem, egyet. Disznóvágás csupán a legelesettebb, különösen szegény családokban nem lehetett, amelynek gyakran a családfő részeges életmódja volt az oka. A családok többségében egy-három disznót is vágtak, késő ősztől tél végéig. A disznó levágására virradatkor került sor, azonban már az ezt megelőző napokban készültek rá. Szárították a köményt, ledarálták a borsot, a morzsolt majoránnát átszitálták, megtisztították, megvágták és megpirították a hagymát, megtisztították, majd apróra vágták a fokhagymát és felszeletelték a zsemlét. A disznót a böllér, ahol pedig a családfő értett hozzá, ott ő szűrta le, a szomszéd vagy rokon férfiak lefogták. Vérét a család valamelyik nőtagja tálban felfogta, cserépfazékba öntötte és keverte, nehogy megaludjon. Közben a disznót behintették szalmával, lábait szalmaköteggel betekerték, amit meggyújtottak. Innen kapott lángra a szalma, amelyet pörkölőbottal, vasvillával igazgattak, hogy mindenhol érje a tűz. Vizsgált korszakunkban többségben mangalicát tartottak. Ennek, miután a szőrét leperzselték, hasát és az oldalát, ahol vékony volt a bőre, sárral bekenték, nehogy kihasadjon. Nádfedeles házak esetében többször előfordult, hogy a Séd partjára mentek perzselni, nehogy lángot fogjon a tető. Nyeles cserényen vitték-hozták ilyenkor az állatot. A megperzselt disznót meleg vízzel megmosták, súrolókefével megdörzsölték, majd a bontócserényre tették, s még egyszer megkaparták, megmosták. Mindez az udvaron tortént. Ezután a hátára fordították, kivették a négy sonkát, majd hasra fordítva orjára bontották, kivéve a vastagszalonnát is. Étkezésre a húsréteges hasaszalonnát hagvták. A sonkákat, szalonnát, orját és az oldalast egymásra helyezve a sózóedénybe, fabocskába vagy sózótunkba tették. Előfordult, hogy az oldalas egy részét három helyen felvágva lesütötték és öntöttvas lábasba téve zsírral leöntötték, majd csak a tavaszi munkák idején bontották meg. A fejről levették a bőrt, az orrot és a füleket, két vízből alaposan megmosták, majd a fejhússal együtt a disznósajtba megfőzték. A fejcsontból készítették vacsorára a levest, az orrcsontot pedig eldobták. Közben a család egyik nőtagja reggelit készített a friss májból, majd az ebéd készítésének látott neki. Miután kivették a beleket, a család nőtagjai vagy napszámosasszonyok tisztításukhoz láttak. Meleg, kisméretű ún. cigányteknőbe tették a beleket, hogy ne ragadjanak egymáshoz. Szétszedték a vastag- és vékonybeleket, valamint a gyomrot. Levették a bélzsírt, amit többször cserélt hideg vízben kiáztattak, ezt követően abálták. Másnapra megfagyott, akkor felszeletelték és kisütötték. Állítják Füreden, hogy ez jobb volt minden más töpörtyűnél. 3 j 3