Balatonfüred és Balatonarács története - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 14. (Veszprém, 1999)

V. A Rákóczi-szabadságharctól a polgári átalakulás kezdetéig (Lichtneckert András)

3. A panaszukat, miszerint a faizásban szükséget látnak, szintén elutasították. Ráadásul kimondták, hogy a földesuraknak is joguk van a vágásból a faizásra, szálfák kivágására, értékesítésére, rájuk bízva az igazságos mérsékletet. Az urbárium csak az erdő használatát nevezetesen a tűzifát biztosítja a jobbágyoknak - száraz és dűlt fából, nyers fából pedig csak abban az esetben, ha az előbbiekből nem jutna elegendő. Különben is, a jobbágyok okozták az erdő pusztulását, s ilyen esetben a földesurak nem kötelesek más helység határában lévő erdőből a tűzifa hiányát pótolni. Érjék be most a füredi jobbágyok kevesebb fával, hogy majd unokáiknak is legyen erdejük. 4. A jobbágyok képviselőjének el kellett fogadniuk az adózó község önkormányzata felett gyakorolt földesúri jogokat.

120 A jobbágyok utoljára az 1835. február 10-11-i úriszéken kísérelték meg az igazuk bizonyítását a szömörce haszonvételével kapcsolatban. A panaszaikat és érveiket a földesurak ismét lesöpörték az asztalról. Két érdekes részlettel szolgálnak ezek az iratok a bőrcserzésre használt Balaton-felvidéki szemerce hasznosításának történetéhez. A/ egyik rés/let a hasznosítás kezdetét jelöli meg: „Különben is a szemertze mind fájának, mind levelének a festésben lévő hasznai nem több, 25-26 esztendeje kezdődvén s divatozván, minekutánna azelőtt ezen jövedelem, mint esmeretlen nem is létezett, s időrűl időre fogyván, el is múlhatik." A másik részlet a haszonvétel helyét határolta be: a szemertze bokor hasznának nem is minden részeiben tenyészvén s esmertetvén itt ezen megyében, ahol leginkább Felső Örstűl fogva Keszthelyig díszlik."

121 A szömörcén kívül a földesúri és az ún. királyi kisebb haszonvételek közül Füreden és Arácson a malmok, a téglaégetés, mészégetés, hamuház, gubacsszedés, halászat, pálinkafőzés, a savanvúvízi vásár, mészárszékek, kocsmák és vendégfogadók hoztak nagvobb bevételeket. A XVIII. század elejétől sok időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy igaz legyen a molnárcéh 1790-ben tett megállapítása Füredről: „sok malom vagyon már a füredi határban, úgyhogy némelly időben többet állnak üressen, mintsem hasznot adnának". Az 1727. és 1753. évi úrbéri összeírásokban feljegyezték, hogy öt malom van a helységben, amelyek közül négy a földesuraké, egyet pedig a nemesek és a jobbágyok közösen birtokolnak. Ez a malom az 1830-as években is a falu malma volt. A káptalan fundusán lévő malomhely után 1757-ben Marton Ádám fi/ette a káptalannak a bérletet, évi 8 forintot. Meg kellett építenie a kásatörőt, azonkívül kötelessége volt a malomtóra vigyázni, és azt az uraság számára lehalászni. Bizonyos, hogy Marton Ádám építette, vagy legalábbis vásárolta a malmot, csak így adhatta el 1767ben a tósokberényi Stom János molnármesternek. Ekkor a malom helyét a falu végén a „Tott sédéi" dűlőben jelölték meg. Évi árendája 12 forint volt.

122 Stom János özvegyétől 1789. november 16-án Kulmon József 430 forintért megvásárolta a malmot. Évi 12 forint árenda mellett 22 esztendeig fizette a bérletet a káptalannak, es 1819-ben is ő volt a malomépület tulajdonosa. A malmot jó karban tartotta: „Mivel a malomnak két oldalfalai tsak sövénybűi állott, kőfallal s a tornátz eleit kőlábra építettük, mind pedig, ámbár a Balaton mellett a betsűs, az ahoz tartozó fa és más eszközöket, annál inkább mint tulajdon pénzünkön szerzetteket jó karban megtartani el nem mulattunk mind ez ideig" írta 1812-ben Kulmon özvegye és fia a káptalannak. 1819-ben az árenda csökkentését kérték arra hivatkozva, hogy Füred határában kilenc malom van, ráadásul az ő malmuk vize megfogyatkozott azáltal, hogy a fürediek a rétjeikre engedik a vizet, amit azelőtt csak szombaton szoktak megtenni.

123 1834. április 24-től három esztendőre Kazó István fizetett a malomjogért az esztendőkkel korábban megszerzett malma után a káptalannak. A malom fundusa után és