Balatonfüred és Balatonarács története - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 14. (Veszprém, 1999)

II. Régészeti korok Őskor (Regénye Judit)

sereget a hadrianopolisi csatában 378-ban a lázadók tönkreverték, a csatában még maga Valens császár is életét vesztette. Az új császár, Gratianus, a menekültekkel szövetséget kötött és 380-ban egy alán-keleti gót-hun csoportot Alatheus és Saphrax vezérek vezetésével Pannoniában telepített le. Ez az esemény volt a provincia életében az első, amikor határain belül idegen, barbár nép kapott bebocsátást. 395 táján a hunok tovább nyomultak nyugat felé, ami a menekülők újabb hullámát indította el. Ezúttal a vandálok, alánok, szvébek kényszerültek az áttelepedésre. A barbár tömegek elözönlötték a Nyugatrómai Birodalmat, ami végül is Európa jelentős részének átalakulásához, új területi és politikai egységek létrejöttéhez vezetett. A sikeres hun előrenyomulás eredményeként az V. században a hun hatalmi központ a Kárpát-medencébe tevődött át. A források szerint a hunok Pannónia keleti felét, Valériát 433-ban míg a szomszédos Pannónia Primât és Saviát valószínűleg 439-ben, Pannónia Secundát pedig 441-ben kapták meg a rómaiaktól, bár ezeket csak részben szállták meg. A rettegett Hun Birodalom Attila 453-ban bekövetkezett hirtelen halálával szétesett. Az addig hun fennhatóság alatt élő vazallus népek fellázadtak és a Nedao folyó menti csatában 454-ben súlyos vereséget mértek a hunokra és szövetségeseikre. 456-ban Pannoniában a keletrómai császár engedélyével keleti gótok telepedtek le, akik korábban a Fekete-tenger mellett éltek és a Duna vidékéről elűzött hunok támadásai miatt menekülni kényszerültek. Ekkor kértek bebocsátást a Keletrómai Birodalomba. A bizánci császár, Marcianus a jogilag nyugatrómai tulajdonú Pannoniában telepítette le őket. A keleti gót törzseket három testvérkirály vezette. Ezek közül Valamer Pannónia Secundában, Thiudimer a Balaton mellett, míg Vidimer a két testvér szállásterülete közötti területen telepedett le népével. Rövid itt-tartózkodásuk alatt szinte teljes egészében kifosztották és feldúlták Pannoniát, megsarcolták a szomszédos területeken élő népeket. Megelégelve a keleti gótok rablásait, ellenük a gepidák újra egyesítették a hunokkal szemben korábban sikeresen fellépő szövetség népeit és 469-ben a Boliának nevezett folyó mellett a két sereg összecsapott. Ezúttal a szövetséges erők szenvedtek vereséget. A keleti gótok szabad utat kaptak és a következő években megsemmisítették a szarmatákat és szkíreket. Végül 473-ban a kifosztott és elpusztított vidékről elvándoroltak a Balkánra, onnan pedig Itáliába és Galliába. A keleti gótok távozása után a Balaton vidéke, de valószínűleg a mai Veszprém megye jelentős része is a langobárdok betelepedéséig nagyrészt lakatlan maradt. A Dunántúl további története a langobárdok 526-os megtelepedéséhez kapcsolódik. E nép - saját hagyományai szerint - Skandináviából származott és hosszú vándorlás után érkezett Pannoniába. Új hazájuk elfoglalása Észak-Dunántúl és Dél-Szlovákia szvéb lakosságának meghódításával kezdődött. Húsz évvel később a langobárd hódítás elérte a Dél-Dunántúlt is, és a Keletrómai Birodalom szomszédai lettek, de egyúttal potenciális veszélyt is jelentettek a birodalom számára. Ezért a barbárok ellen már többször bevált taktikához folyamodtak: a langobárdokat és a számukra kellemetlen másik szomszédos barbár népet, a gepidákat egymás ellen uszították. Bizánc hol az egyik, hol a másik népet támogatta, lekötve ezzel mindkét nép erejét. A köztük kialakult erőegyensúlyt az 565 táján megjelenő avarok változtatták meg, akiknek megjelenésével új fejezet kezdődött a Kárpát-medence életében. Az avarok a türkök elől menekülve, ebben az időben jelentek meg a Kárpátok előterében. Kísérleteik, hogy az őket menekülésre kényszerítő ellenségeik elől új területen keressenek menedéket, kudarcba fulladtak. Ebben a szorult helyzetben keresték fel Alboin langobárd király követei az avar kagánt, Bajánt, azzal az ajánlattal, hogy az avarok ve-