Alsóörs története - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 11. (Veszprém, 1996)

XII. Egyházak és iskolák Alsóörsön a XVIII-XX. században (Borbás László-Lichtneckert András)

lyiségeket is igénybe kellett venni, így zsúfoltság keletkezett. A községi tanács elkészíttette egy 4 tantermes (felső tagozatos), tornatermes, napközis, konyhás épületegyüttes tervét, amelynek a megvalósításához központi támogatást nem kaptak, így a község saját erőből épített egy négy tantermes épületet. A szülők társadalmi munkában egy romos ház elbontásából kitermelték az alaphoz szük­séges követ és elkészítették az alapot. 50 alsóörsi, 23 felsőörsi, 6 lovasi lakos vett részt az építkezésben. Előregyártott elemekből a szakemberek hihetetlen gyorsasággal felépítették az épületet, amelyet 1984. január 6-án ünnepélyes ke­retek között adtak át. Négy korszerű tanteremmel, egy zsibongóval, vizesblok­kal, hőközponttal gyarapodott az iskola. így egy területen három épületben folyt a tanítás. 54 1985-ben elkezdődött a legrégibb épület, a volt római katolikus iskola, egy­ben kápolna felújítása és egyidőben a római katolikus templom építése az isko­la szomszédságában. A felújítás idején az iskola egyik tantermében folyt az egyházi szertartás. Az épület felújításával egy tanterem és úttörőszoba, vala­mint egy politechnikai műhely kialakítására került sor. Az iskolaépület átadása 1986-ban volt. 1987-ben elkészült és felszentelték a római katolikus templo­mot. Ezzel az iskola közös használata megszűnt. 55 Az államosításkor a volt ref. iskola a leltár szerint 5 épülettel, 33 db bútor­ral, 241 db könyvvel rendelkezett. A volt római katolikus iskolában egy 57 m 2­es tanterem, 17 db iskolapad, 3 falitérkép, 1 db számológép, 1 db tábla alkotta a lényegesebb leltározni valókat. Rögtön szükség volt 21 db iskolapad beszerzé­sére. 1950/51-ben 21 megfelelő, 12 javítható és 21 rossz pad, 3 asztal, 3 szék, 6 tábla és 2 szekrény volt a leltárban. 1954/55-ben az általános iskolában rend­szeresített fizika- és kémiafelszereléssel gyarapodott az iskolai szertár. Az 1980-as években az iskolabővítéssel párhuzamosan javultak az oktatás tárgyi feltételei. Az olajos padlókat kicserélték parkettára. Uj bútorok, szekrények, ta­nulóasztalok, székek kerültek a régiek helyére. A szaktantermekben a katedrát felváltotta a modern audio-vizuális eszközökkel felszerelt tanári asztal. Minden osztályterembe jutott rádió, televízió, diavetítő, írásvetítő. A szaktantermeket felszerelték az alapképzéshez szükséges gazdag eszköztárral. Később 4 db szá­mítógép és 1 db videokészülék jelentette a technikai haladást. Az iskola nevelői és ifjúsági könyvtárának állománya az államosításkor 241, 1960-ban 433, 1970-ben 1315, 1980-ban 3305, 1990-ben 5358 kötet. A gyara­podás annak ellenére ilyen nagy, hogy folyamatos selejtezés történt. 1976-ban a nevelői és az ifjúsági könyvtárt összevonták. Az önálló könyvtárhelyiség le­hetővé tette a helyben olvasást. 56 Az állami iskola vezetésével 1948. augusztus l-jétől Kemenes Lőrinc igaz­gató-tanítót bízták meg. Rásky László számadó igazgató lett 1950. február 1-jé­ig, amikor lemondott és elhagyta az iskolát. Ettől kezdve a számadó igazgatói

Next

/
Oldalképek
Tartalom