Veress D. Csaba: Felsőörs évszázadai. A község története a kezdetektől napjainkig - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 8. (Veszprém, 1992)
Ötödik rész - A polgárosodás útján
építtetnem, mi többe, mint ezer forintba került. Nem lehet említetlenül hagynom, hogy a mester (ti. Czumpf Imre, aki 1862-1880 között volt itt tanító) többek előtt, mintegy dicsekedve mondotta: 'No, itt hát volt illuminátió! (ti. díszkivilágítás!) a prépost nevenapján!' " 306 A helyreállított tanítói lakást - mint régebben is volt - újra náddal fedték be. Az 1879. év egyik eseménye volt, hogy 1879. december 11-én nyílt meg a felsöörsi postahivatal, mely a veszprémi postahivatallal naponta közlekedő gyalogos küldönc útján volt összeköttetésben. 307 Az 1880. évtől a balatoni szőlővidéken megjelent - a következő tíz esztendőben - a teljes szőlőkultúrát megsemmisítő filoxéra vész. Elsőnek a zirci apátság sólyi szőlejében, majd Balatonkenesén jelentkezett a járvány. Három évvel később - 1883-ban - a vész megjelent a Szentkirályszabadja és Felsőörs közti út mentén is egy öreg szőlőben. A következő, 1884. évre Felsőörs 242 katasztrális hold szőlőterületén már 47 katasztrális holdat lepett el a pusztító járvány. 1885-ben Veszprémben megalapították azt az amerikai szőlőtelepet, melynek feladata volt, hogy ellássa a Balaton északnyugati körzetének szőlővidékét gyökeres amerikai vesszőkkel. Még ebben az évben - 1885ben - Felsőörsön is megismerkedtek a Riparia és Solonis vesszők ültetésévei. 308 A filoxéra-vész tragikus éveiben - 1885. november 15-én - Cseh Sándor felsöörsi református lelkész (1877-től) az összehívott presbiteri gyűlésen újra a tárgyalás központi témájává tette a közel másfél évszázada elhúzódó templomépítés ügyét. Ugyanis a régi - még 1742-ben épített - kis templom teljesen használhatatlanná vált, és az istentiszteleteket kénytelenségből az iskolában tartották. Néhány héttel később - 1886. február 16-án - a közgyűlés megállapodott Brenner Lőrinc építőmesterrel, hogy a templomot 11 150 forintért felépíti. Hosszas vita után elhatározták, hogy a lelkészlak előtti Bagi-féle funduson építik fel az új református templomot. A templom alapkövét 1886. május 17-én reggel 08 órakor helyezték el. Az építkezés gyorsan haladt, s 1887. szeptember 29-én elkészült az új templom, melyet rövidesen felavattak. 309 Az 1870-1880-as években jelentős birtokátrendeződés zajlott le Felsőörsön. Köves János prépostnak két rokona települt le az 1850-60-as évek fordulóján: a testvére, Köves Péter (1817-1892) és egy távolabbi rokona, a Zalaszentgrótról ide költözött Köves György (1833-1904). Néhány évtized alatt e két személy felvásárolta a régi birtokosoktól a földeket, s teljesen új birtokviszonyokat alakítottak ki a századfordulóra Felsőörsön. Köves Péternek (és Pintér Teréziának) három gyermeke volt: János (1844-1909), aki jogi pályára lépett, majd királyi ítélőtábla-bíró volt (neje: Schill Adél); Ede (1846-1922) - neje: Bezerédj Irma (1861-1925), aki a községben birtokos Bezerédj-családból származott (atyja: Bezerédj Ferenc, anyja: Mórocza Eszter); Mária (1852-1925 után). Köves Péter - 1864 után - megvásárolta özvegy Dallos Györgyné (sz.: Vizeki Tallián Erzsébettől; az 1862-ben meghalt Vizeki Tallián József leányától) a hajdani Tallián-féle udvarházat, valamint a Peszely-, az Anyi-