Veress D. Csaba: Felsőörs évszázadai. A község története a kezdetektől napjainkig - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 8. (Veszprém, 1992)

Negyedik rész - A katolikus restaurációtól

leállítására. Azonban Kis Ferenc községi bíró, Bencsik Máté, Tihanyi Pé­ter és Kaszás Sámuel esküdtek az imaház ajtajában megálltak, és az egész közösség nevében kijelentették, hogy az építkezéséét nem hagyják abba. Július 28-án a község házánál újra közölték velük az építkezési ti­lalmat, de minden hiába volt! A Mórocza-féle nemesi funduson felépült a kis templom, amely előtt fából ácsolt haranglábon függött a két - egy 100 és egy 40 fontos - kis harang. A templom melletti szűk telken felépítették a lelkészlakot és a református iskolát is. 211 A felekezeti viszálykodások közepette, 1740 nyarán zajlott le az a birto­kosztozkodás, amely számos személy- és dűlőnevet örökített meg a község­ben. Az osztozkodásban az egyik peres csoportban volt: Szálai János (aki­nek apja: Szálai György, nagyapja pedig Szálai Gergely volt), valamint két testvére: György és István. A másik peres csoporthoz tartozott (a fenti apa: Szálai György testvérének: Szálai Mihálynak az özvegye): Szálai Mi­hályné özvegy és fia: Mihály. A harmadik peres csoport (a fent említett nagyapa: Szálai Gergely leányának fiai voltak): Gáli András és Ferenc. A perben álló rokonok felkérték Zala vármegye viceispánját, a Felsőör­sön birtokos nemzetes és vitézlő Szegedy Ferencet, valamint a község bí­ráit és esküdtjeit, hogy tegyenek osztást családi birtokaikon. A birtok első osztályú hely volt... A felső házhely ,,...az régi faluhelyen van, melynek szomszédja fölszélrül a fent említett Szegedy Ferenc viceis­pánjószága; alszélrül a falu földe." A középső házhely ugyancsak a régi fa­luhelyen volt. Szomszédai: napkeletről nemes Bodai János jószága, nap­nyugatról Szegedy Ferenc jószága voltak. Az alsó házhelyen ház nem volt. Szántóföldek: volt egy hold az Eresztvényben, szomszédai: keletről Zámbó Mihály, nyugatról Szegedy Ferenc földje (ezt kapta: Szálai János, György és Ist­ván); a falu alatt, az „országút hosszában" két hold volt. Itt kapott részt: Szálai István, Gáli András és Ferenc, valamint Szálai Mihály özvegye és Mihály nevű fia. Nyugati szomszéd: Szántó Benedek földje. Egy hold föld volt a „...kútfőnél az országúttyára dűlőben", melynek szomszédai voltak: nyugatról Szegedy Ferenc földje; keleltröl Kutas família földje; ezt kapta: Szálai János, György és István. „Az Potyánkán vagyon egy hold", ennek szomszédjai: fölszélrül „szérűsföldek dűlnek reá", itt kapott földet Szálai Anna, Páll András és Gergely. „Az Cseresznyésben vagyon egy hold"; szomszédja: keletrül Szántó Benedek, nyugatról Szegedy Ferenc földje; ez jutott Szálai Mihály özvegyének és Mihály nevű fiának. „Az Heringóben vagyon egy hold", szomszédja felszélrül „Ecclesia földje", alszélrül: Antal Mihály, alszélrül: Gáspár Márta földje; ez jutott Szálai Mihály özvegyének és Mihály nevű fiának. „Az Haraszt alatt vagyon egy hold", szomszédok: fölszélrül Domokos András, alszélrül Bodaj János földje; ezt kapta Szálai János, György és István. „Az Kecskekörömben vagyon egy hold", szomszédai: keletről Forintos János, nyugatról Szántó Benedek földje; itt kapott földet: Szálai Anna, Páll András és Ferenc. „Az Fölső Mezőn az Göbécsesben való egy hold", melynek szomszédja keletről Gáspár Márton földje, nyugatról Antal Mi­hály földje; ezt kapta: Szálai Mihály özvegye és Mihály nevű fia. „Az Ma­gyalon vagyon egy hold", szomszédai: az erdő, keletről öregebbik Bodai Já-

Next

/
Oldalképek
Tartalom