Tanulmányok Veszprém megye múltjából - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 3. (Veszprém, 1984)
Hudi József: Veszprém megyei parasztmozgalmak
nyéket Halász György veszprémi városbíró, a legidősebb itthon tartózkodó nemzetőrkapitány elnöklete alatt összeülő haditörvényszék fogatja be és ítéli el. Szolgálatmegtagadással már jóval előbb is találkozunk. Az október 12-i kiindulást a szentkirályszabadjai és vámosi nemzetörök közül többen megtagadják. A vámosi elöljáróság október 17-én még mindig arról panaszkodik, hogy a 17 nemzetőr közül 6 továbbra sem akarja otthonát elhagyni. A megyei bizottmány az ellenszegülők befogásáról gondoskodik. 629 Az október 24-i szemle megtette a kívánt hatást: ezt követően szökések elvétve fordulnak elő. A magyar kormányzat a nemzeti hadsereg megteremtésére már 1848 nyarán megteszi az első lépéseket. A belügyminiszter a katonai újoncok összeírását augusztus 29-én rendeli el, majd szeptember 14-én megújítja rendeletét. Szeptember 11-én, amikor az országgyűlés meghiúsítja a nádor hatalomátvételi kísérletét, Kossuthnak rögtön arra van gondja, hogy megszavaztassa a követekkel az újoncozás megkezdését, s kimondassa, hogy az újoncokat ezután csak honvédzászlóaljak felállítására szabad felhasználni. Az összeíró bizottságok Veszprém megyében a 19—22 éves sorkötelesek összeírását szeptember közepére, az előírt határidőt (szeptember 9.) kevéssel túllépve fejezik be. Ezzel párhuzamosan az újoncok ellátására felmérik a veszprémi, pápai, palotai, vásárhelyi, nagyvázsonyi és zirci posztógyártók termelési kapacitását is. 630 A nemzetgyűlés által megszavazott 200 000 fő felállításához a megye számarányának megfelelően 3086 fővel járul hozzá. A megye a szükséges létszámot sorshúzás, ill. toborzás útján kívánja kiállítani. 631 A belügyminiszter minden toborzás során beálló egyén részére 20 pengő forint kézipénz kifizetését rendeli, 632 az újoncozás lebonyolítására azonban a pénzügyminiszter csak 20 000 pengőt biztosít. 633 A rendelkezések a szolgálati időt általánosan 4 évben határozzák meg. Az újoncozási lajstrom elkészítését nehezíti, hogy a megye nem tudja biztosan, vajon a 14 hónapra felállított önkénteseit beszarni that ja-e a kivetési létszámba. 634 A megye határozatilag végül is úgy foglal állást, hogy Kosztolányi hadköteles önkénteseit beszámítja az újoncilletőségbe. 635 Az újoncok kivetési lajstromát október közepén hagyja jóvá, sorozásra ellenben csak egy hónap múlva kerül sor. Helyettesítésre csupán abban az esetben nyílik lehetőség, ha a helység a kivetett létszámot nem tudná a 19—22 éves korosztályból kiállítani, s így kénytelen lenne a 22 év felettieket is besorozni: ekkor a nős családfők, az egyetlen fiúk helyettesíthetik magukat. 636 Az újoncok kiállítását, felszerelését két körzetben: Veszprémben és Pápán végzik a kinevezett bizottmányok. 637 A sorozás eleinte szigorú