Tanulmányok Veszprém megye múltjából - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 3. (Veszprém, 1984)

Dávid Zoltán: Az 1831. évi kolera pusztítása Veszprém megyében

természetében nem ragadós, eléggé bizonyíthatják az orvosok, és lelki atyák, kik a betegekhez kötelességeik szerént híven eljártak. Vajon ragadott-é reájok a kolera, holtak-é meg közülök? Legalább ezen megyében tudományomra reá példa nincsen. De ha már nem ragadvány is a kolera, hanem levegői járvány — ragadványossá lehet a félelem és rettegés által — és ha valamely ideges nyavalyában, vérhasban, vagy tífuszban szenvedő kolerát kap — a maga ragadós nervózájával vagy vérhasával tovább plántálja azt, mely úgyis minden gyomor-, has- és meghűlési bajhoz könnyen köti magát — és így, hogy az olyan kolerás ember, ki az előtt is sínylődő, veszett nedvü, vagy betegsége alatt is fojtában dögleletes párolgású volt — nem különben, hogy az így következett holttestnek gőzei is ragadósságot szülhetnek — tagadni nem lehet. Visszamenvén azonban az első kérdésre: már feljebb is jelentetett, hogy Palota mezővárosában múlt esztendő augusztus 5-én oly iszákos és rendetlen életű kőfejtőket lepett meg az epekór, akik minden közösülés nélkül a várostól távolabb követ fejtettek együtt egy gödörbe, — az egyik elholt, a másik most is él. — Augusztus 8-án egy palotai mesterembernek felesége, a szabad ég alatt egész nap mosás közben hideg vízben állván, rosszul lett, és nem sokára a veszedelmes nyavalyának prédájává tétetett . . . A második kérdést ami illeti: hogy minő belső és külső erejű természettel dühösködött? Az epekór nem mindenütt egyforma volt. Ha a tudós régiséget, a mostani idő történeteivel öszveveszem, valamint máskor, úgy most is, hol görccsel, hol hányással, hol hasmenéssel kezdődött — mégis a föszédülés, hányás, mellyszorulás, érverés elállása, nékikékülés, kezek, lábak megmerevedése, hidegsége — szerfeletti szomjúság, és sokakban a szemek világa elvesztése, a köldök körül való szaggatás (strophus) esméretes jelei valának a kolerának. — Belső dühére nézve leginkább nevelkedett és terjedt a hatodik naptól fogva a tizedikig. Legmérgesebb volt a tizedik naptól fogva mintegy 8 napokig, — végre alább szállott és hat hetek után többnyire megszűnt." A gyógyítás módjáról Kopácsy József jelentésében több orvos gyakorlatát ismertette, melyek közül a megye első orvosának, Zsoldos Jánosnak receptje a következő volt: ,,A betegnek gyomrára meleg korpából, zabból, a hamuban készített párolások tétettek, lábai s kezei langyos ecettel dörgöltettek; az izzadság előmozdítására pedig langyos víz, leves, vagy herbatea adatott. — A görcs ellen kenőcsök, s Dovár porai használtattak. A gyógyulok erejéknek helyreállítására ,,Decoctum vel Infusio Corticis Peruciani, cum Extracto Quassiae" adatván — mindenben a tisztaság, és félékenységtől s nyugtalanságtól szabad lélek ajánltatott."