Tanulmányok Veszprém megye múltjából - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 3. (Veszprém, 1984)
Búzás József: Veszprém vármegye közigazgatása az
hívta létre vidéki szervezeteit. Január 6-án Veszprém megyében is megalakult a legelső kommunista pártszervezet, Pápán, m majd a következő hetek során megyeszerte megélénkült a munkásmozgalom, több helyen munkástanácsok alakultak, a helyi nemzeti tanácsokban is erősödtek a népi elemek, s mint országosan, Veszprém megyében is észlelhetők voltak az újra kibontakozó kettőshatalom jelei. A tömegek országszerte egyre jobban balra tolódtak, s a szocialista forradalom objektív feltételeinek kialakulása következtében a kommunisták vezetésével végül is megragadták a hatalmat, és kikiáltották a proletárdiktatúrát. Jegyzetek 1. Pl. a veszprémi városi nemzeti tanács intézőbizottságának 17 tagjából csak ketten voltak szociáldemokraták. Veszprémi Hírlap, 1918. nov. 7. 2. 1914-ben az ország minden lakosára átlagosan 0,85 k.hold bevetett terület jutott, s ez 1918-ban 0,78 k. holdra csökkent. A Magyar Munkásmozgalom Történetének Válogatott Dokumentumai (a továbbiakban: MMTVD), ö/B. Bp. 1959. 183. 3. Veszprém megyei Levéltár (a továbbiakban: VemL.) Veszprém város tanácsának jegyzökönyvei, 1918. A/. 1918. október 23-i rendes tanácsülés, 1542. t.ü./17377/ 1918. sz. Rendelkezés a gabonautalványok, hús- és zsír jegyek kiosztásáról. 4. Bar ebben az időben valamennyi megyében sokat panaszkodtak az áruellátás elégtelen voltara, a Veszprém megyei törvényhatósági bizottság, a veszprémi és a pápai városi tanács, ill. képviselőtestület, és egyes községi képviselőtestületek üléseinek jegyzőkönyveiből, továbbá a járási főszolgabírók iratanyagából határozottan kitűnik a Veszprém megyei közellátásnak az országos átlagnál rosszabb, egyes áruféleségekben szinte katasztrofális helyzete. 5. ,,A Haditermény ellenőre csalt" közli a Veszprémi Hírlap 1918. okt. 27-i száma. 6. Veszprémi Hírlap, 1918. júl. 14. és júl. 28. 7. Veszprémi Hírlap, 1918. aug. 11. 8. Veszprémi Hírlap, 1918. júl. 14. 9. Veszprémi Hírlap, 1918. júl. 28. 10. Veszprémi Hírlap, 1918. okt. 27. 11. Veszprém megyei Hivatalos Lap, 1918. (XXXV) 422. 12. VemL Pápa város tanácsának jegyzökönyvei, 1918. — Az 1918. szept. 7-i tanácsülés, 1008. sz. 13. VemL Veszprém város tanácsának jegyzökönyvei, 1918. Az 1918. okt. 23-i rendes tanácsülés, 1541. t.ü./17280/1918. sz. 14. VemL Pápa város tanácsának jegyzökönyvei, 1918. A/. 1918. szept. 14-i ülés, 10491. sz. 15. Pápai Hírlap, 1917. marc. 10. lb. VemL Veszprém vármegye törvényhatósági bizottsága közgyűléseinek jegyzőkönyvei, 1918. Az 1918. febr. 231 rk. közgyűlés. 17. Uo. -- Az 1918. márc. 12-i közgyűlés, 60. jkvi./5608/1918. sz. 18. Uo. - Az 1918. jún. 10-i közgyűlés, 300. jkvi./13184/1918. sz. 19. Uo. — Az 1918. szept. 10-i közgyűlés, 570. jkvi./21.155/1918. sz. 20. Uo. — Az 1918. szept. lO-i közgyűlés, 049. jkvi./1814ö/1918. sz. 21. Uo. - Az 1918. szept. 10-i közgyűlés, 561. jkvi./28512/1918. sz. 22. Uo. — Az 1918. szept. lO-i közgyűlés, 615. jkvi./13391/1918. sz. 23. VemL Veszprém város tanácsának j eg y zö kön y vei, 1918. — Az 1918. okt. 5-i rendkívüli tanácsülés, 1414-1421. t.ü. számú ügyek. 24. Veszprémi Hírlap, 1918. július 28. 25. MMTVD. 5. Bp. 1956. 134. 26. MMTVD. 5. Bp. 1956. 139. 27. MMTVD. 5. Bp. 1956. 135. 28. Uo. 29. VemL Veszprém vármegye törvényhatósági bizottsága közgyűlésének jegyzőkönyvei, 1918. — Az 1918. március ll-i ülés. 30. Uo. 31. Uo. 32. VemL. Veszprém város tanácsának jegyzökönyvei, 1918. — Az 1918. nov. 1-i rendkívüli tanácsülés. 1563. t.ü./18083/1918 sz. — (Érdekes megemlíteni, hogy a nagy jelentőségű távirat egynapos késéssel történő kézbesítéséért a postahivatal vezetőjét nem vonták íelelösségre.) 33. Uo.