Tanulmányok Veszprém megye múltjából - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 3. (Veszprém, 1984)

Solymosi László: Hospeskiváltság

do", majd vállalták, hogy ,,

décimas persoluerent eo modo, et ea integritate suis Plebanis et Sacerdotibus per totum Comitatum de cetero sicut Hungari et Slaui in Scepusio existentes décimas ipsas persoluere sunt consueti, ab antiquo". CD V/3. 41 — 42. Vö. Uo. 47—48. A változás — miként az idézett őri részlet mutatja — a mennyiséget, a tizenkettedet, s nem a tized in agris vagy in campis hagyását módosította. A tizedfizetésnek ezt a módját érintette: Balics Lajos: A római katholikus egyház története Magyarországban. II/2. Bp. 1890. 433., Erik Fügedi: Kirchliche Topographie und Siedlungsverhältnisse im Mittelalter in der Slowakei. Studia Slavica Academiae Scientiarum Hungaricae 5 (1959), 398., Uö.: Gastland, 483. 38. jzt., Bolla Ilona—Horváth Pál: A középkori faluközösség, mint a feudális bíráskodás és adóztatás eszköze, (továbbiakban: Faluközösség) Tanulmányok a falusi közösségekről. (A Pécsi Tudományegyetem jogtörténeti tanszékének kiadványai 2.) Pécs, 1977. 23. és Fügedi: Befogadó királyság, 360. 22. jzt. Utóbbi kétségeit (Uo.), hogy ez a tizedfizetési mód azonos-e a decimae liberaevel, osztom. A libera decima szélesebb fogalom annál, mintsem csak a gabonatized fizetési módjára korlátozódna, ráadásul ez a fizetési forma ott is létezett, ahol libera decima-t nem emlegetnek (pl. Szőlős, Hibbe). E tízedfizetési niöd elve — ti., hogy a tizedadásra kötelezett (vagy a villicus?) lelkiismeretétől függ a mennyiség — rokonítható a szabolcsi zsinat 40. cikkelyével, miszerint a tizedszedő az adózó termésbevallását veszi alapul. Závodszky: Törvények, 164—165. — A német vagy szász módon történő tizedfizetés említését megelőzve, a szlavóniai kiváltságlevelek is hivatkoztak szokásra: statuimus, quod sacerdotem quemcunque voluerint, in sua recipiant Ecclesia; de decimis ipsorum, prout mos est hospitibus vbicunque manentibus, disponentes. AÛO XI. 183. Vö. Uo. 314., 324. és RMA 497. Mivel a szlavóniai kiváltságlevelek erről a mos-ról közelebbit nem mondanak, nem tudjuk, hogy az észak-magyarországi és a szlavóniai mos miben tért el egymástól. 130. Nagyobb elterjedtségére utal Pozsony kiváltságlevele, amikor más városok hospeseinek ugyanolyan szokására hivatkozik. RMA 625. De nemcsak városok, kiváltságos helyek éltek ezzel a szokással. A Szepesség keleti szomszédságában, a Sáros megyei tárcafői és palocsai kerületben is érvényesült ez a szokás. A két kerület eredetileg az egri egyházmegyéhez tartozott, de a XIII—XIV. század fordulóján egyházait, papjait és nemeseit az esztergomi és a szepesi egyházak joghatóságának vetették ala. A terület plébánosai és papjai szabad tizedet élveztek. Telegdi Csanád esztergomi érsek 1336-ban a két kerületet visszabocsátotta az egri püspökségnek. Ez alkalommal Miklós egri püspök káptalanjával úgy döntött, hogy a tized felét meghagyja a helyi papságnak, másik felét pedig megtartja magának. A szabad tized tehát módosult. A tizedfizetés módja ugyanakkor változatlan maradt. Az egri püspök másik 1336. évi oklevelében biztosította a két kerület földesurait és jobbágyait, hogy megtartja a tizedszedés régi módját, amely szerint a tizedet a mezőn hagyva, a tizedszedő érkezése előtt mindenki betakaríthatja termése többi részét. Reg. Slov. 952. sz., MES III. 288—289., DL 66812. Az utóbbi két forrást idézi Mályusz: Tized, 324. Hasonló intézkedést hozott Erzsébet királyné 1386 táján az eperjesiek, az 1498 : 54. tc. pedig a jobbágyok számára. Uo. 324. A hospesek XIII. századi tizedfizetési módja némi változtatással (12 napig kellett várni a tizedszedőre) tehát a jobbágyság körében is elterjedt. Vö. Bolla— Horváth: Faluközösség, 23. Hogy a hospesek körében tapasztalt tizedfizetési mód a XIII. században ritka lehetett, azt jól mutatja IV. László 1279. évi rendelkezése. Ennek nyomán a Fejér megyei tizedfizetök ugyanúgy fizették a tizedet a veszprémi káptalannak, mint ahogyan az esztergomi káptalan kapta a tizedet: minden kepe búza után egy, minden kepe rozs, árpa és zab után pedig két köböl tizedet adtak négy (a hüvelykujjat is magában foglaló) tenyérnyi és két ujjnyi nagyságú köböllel mérve, míg a borból egy tenyérnyivel kisebb köböl tizedet fizettek. MES II. 113. 131. HO VI. 74. Vö. Reg. Arp. 979. sz., Hazai űklevéltár 45, PRT II. 333. Vö. Uo. 335., CD V/l. 45., CD V/2. 113., Eckhart Ferenc: A királyi adózás története Magyarországon 1323-ig. Arad, 1908. (továbbiakban: Adózás) 47, 58—59. 132. Bár az Aranybulla a serviensek birtokait és az egyházak népeit, az 1267. évi dekrétum pedig a serviensek, azaz a nemesek népeit felmentette a királyi adótól, külön kiváltságlevél kellett e jog érvényesítésére. Reg. Arp. 2422. sz., PRT X..537., AÛO IX. 549., AÜO XII. 492. Vö. Reg. Arp. 3577. sz., Eckhart: Adózás, 49—53, 62—66. 133. AÜO XII. 273. - AÜO V. 50., AÜO XII. 492. - CD V/2. 599., CD VI/2. 109. MES II. 314, 708. — Eckhart: Adózás, 63. és Hóman Bálint: A magyar királyság pénzügyei és gazdaságpolitikája Károly Róbert korában. Bp. 1921. (továbbiakban: Gazdaságpolitika) 62—63, 170. 6. jzt. szerint a földesurak, hogy jobbágyaikat kíméljék, maguk vállalták helyettük a királyi adó meg-