Tanulmányok Veszprém megye múltjából - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 3. (Veszprém, 1984)

Zákonyi Ferenc: Egy balatonfüredi nyomda és a nemzeti hadsereg

hogy úgy érezzük, hogy ennek a kis községnek is köze volt az akkori di­csőséghez ..." „Szegedről Siófokra helyezte főhadiszállását a Fővezér Úr. Működött itt Balatonfüreden egy szerényen berendezett nyomda, melyet dr. Luttor Ferenc akkori plébános, most szentszéki követünk és Nánay Sándor nyug. polg. isk. ig. szerzett meg a fehér kormány részére. Itt készülnek az első plakátok, felhívások a nemzethez. Juhász Attila főhadnagy volt a nyomda vezetője" stb. [Innét ismétli az Üj Magyarságban leírtakat. Z. F.] ,,E visszaemlékezéssel kapcsolatban legyen szabad Juhász Attilának azon megjegyzésére reflektálni, mely szerint ebben az időben a balaton­füredi nyomdánál nem ismerték a „kötelező példányokat". Ezek a nem­zeti értéket jelentő iratok, amelyek minden bizonnyal Kormányzó Urunk keze írását örökítették meg, de kefelevonatok, vagy makulator példá­nyok nem maradtak vissza a nyomda későbbi vezetői részére, ez nem abból a tényből következik, hogy nem ismerték a kötelező példányokat, hanem attól, hogy Juhász Attila, aki vezetője volt a nyomdának, magával vitte ezeket a történelmi emlékeket, és a nyomda számára nem hagyott itt semmit, amit meg lehetett volna őrizni a mai napig." (Ezt egyébként J. A. megírta, fölösleges volt erre még egyszer szinte mentségként hi­vatkozni, de lehet, hogy sértésnek érezte a megállapítást, és azért tilta­kozott ellene a cikk írója.) Ezek után az érdekelt, hogyan került át ez a nyomda egy másik tulaj­donos kezébe. Úgy, hogy dr. Luttor Ferenc akkori plébános, aki megala­kította a Balatonfüredi Járási Polgárszövetséget, amely elsősorban a ke­resztény vallású, hazafias elemeket óhajtotta magába foglalni, létrehozott egy részvénytársaságot Balatonfüredi Nyomda Részvénytársaság név alatt. Miután Faragó Adolf anyagilag tönkrement egyén volt, adósságok­kal küszködött, így kénytelen volt a nyomdát áron alul eladni. Valószí­nűnek tartom, hogy volt ebben az eladásban kis nyomás is, hiszen a Nemzeti Hadsereg nem nyomtathatta volna a plakátjait egy zsidó nyom­dában. Nem került valószínűleg nagy fáradságába a darutollas különít­ményeseknek odahatni, hogy a tulajdonos olcsó áron átengedje a nyom­dát az említett Rt.-nek. Az ötödik nyomda tehát a Balatonfüredi Nyomda Részvénytársaságé volt, különleges neve nem volt. Alakuló ülését 1920. január 20-án tar­totta. A kutatásaim adatai 17 szerint a nyomda vezetője egy Erdélyből származott nyomdász, Benedek Ferenc lett, aki Füreden megnősült, és akkor hagyta abba a nyomda vezetését, amely ugyancsak a mai tűzoltó­szertár épületében működött. Időközben azonban mint inas a nyomdában dolgozott Iglói János, aki segédéveiben Budapesten és más nagy váro­sok nyomdáiban is dolgozott. 1932-ben megvette a Rt.-tői a nyomdát, és

Next

/
Oldalképek
Tartalom