Tanulmányok Veszprém megye múltjából - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 3. (Veszprém, 1984)
Németh István: Az Ajkai Üveggyár alapításának története Neumann Bernáttól a Kossuch cégig
kamatoztatni. Az a tény, hogy az ajkai üveggyárért a magyar üvegipar két nagy alakjának — Zahn J. György és Kossuch János — örökösei vetélkedtek, csak aláhúzza a gyárnak a magyar üvegiparban betöltött jelentőségét. IV. Üvegcsinálók és üvegesek 1. Munka, szabad idö, életforma Az,üveges elnevezés nem azonos az üvegcsináló, üvegkészítő fogalmával, bár a mai szóhasználatunkban nem mindig teszünk a kettő között különbséget. Erre a különbségre utalt a parádi üveggyár egykori bérlőigazgatója is száz évvel ezelőtt: ,,A kovasavas sóknak nagy hőnél előállított azon egymásközötti vegyületét, mely izzó állapotban folyó átlátszó vagy legalább áttetsző test, közönséges hőfoknál pedig szilárddá és merevvé válik s kagylós töréssel bír, általában üvegnek nevezzük." 16 " Ebből a még izzó állapotú vegyületből készítette az üvegtárgyakat az üvegcsináló, míg az üveges a már kész és merev üveget formálta, alakította, díszítette, csiszolta stb. tovább, mint ahogyan napjainkban is. Amíg azonban az üvegcsinálás több ezer éves, a merev üveggel való foglalkozás sokkal későbbi eredetű. Az üveges mesterség fogalmát legjobban az ablakos, a képkeretezö, az üvegvágó, a tükörkészítő, az üveghajlító stb. testesíti meg, ahova később a csiszolók, foncsorozók, sőt az üvegkereskedők is számították magukat. A kereskedelmi és iparkamarák a vándor ablakosokat egyértelműen üveges tótoknak nevezik, mintegy jelezve, hogy a mesterséget országszerte a felvidékiek űzték. A legkorábbi nyomokat a céhlevelek őrzik az üvegesekről, ezek azonban nem azonosak az erdei üveghutákban verejtékező üvegcsinálókkal, hanem az üveget feldolgozó, azzal kereskedő iparosokról szólnak. A hutákban dolgozók adatait a 18—19. századi anyakönyvekben találjuk, ahol először vitrariusokként, majd később üvegcsinálókként jegyezték be őket. Ellentétben a céhekkel, az üveghutáknál csak a tulajdonos (bérlő) volt az iparos vagy még a hutamester (magister officináé), míg az üvegkészítő szakmunkások a segédei (socius, sodalis) voltak. Alapvető volt a különbség a segédek között is. A céhben dolgozó inasból lett segéd ugyanis idővel iparossá válhatott a felszabadítás által, ha a mestervizsgán sikerrel túljutott, de örökké segéd maradt a hutában dolgozó, mivel a szakma nem volt képesítéshez kötve. Ebből adódik, hogy a hivatalos statisztikák is segédnek nevezik a gyári munkásokat, akár a korabeli ipartörvények. Az üveghutákban uralkodó patriarkális rendszer azonban lehetőséget biztosított
