Tanulmányok Veszprém megye múltjából - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 3. (Veszprém, 1984)

Németh István: Az Ajkai Üveggyár alapításának története Neumann Bernáttól a Kossuch cégig

szaporodásával azonban együtt nőttek az iskola gondjai, olyannyira, hogy képtelen volt a sok gyermek befogadására. A szomszédos Devecserben megjelenő Somlyóvidéki Hírlap szerint ,, . . . közel 120 tanköteles gyermek, télvíz idején kénytelen a 3 kilométerre lévő beréndi iskolába menni ... az ajkai róm. kat. tanköteles gyermekek három felé is járnak iskolába, miután a beréndi iskola nem tudja befogadni őket."

129 Ez a hír 1897-ben jelent meg az újságban, amikor az üveggyár már hat éve az új gazda, a Kossuch cég birtokában volt. Ha a zsúfoltság nem is volt még olyan nagy Neumann korában, a távolság az üveggyár és az iskola között megvolt akkor is. Az iskola kérdése csak 1900-ban oldódott meg oly módon, hogy Röth Mihály kislődi esperes 1899-ben megvásárolta Ajkán Pintér Sándor Fő utcai házát, (amelyben 1978-ig ideiglenesen a postahivatal volt), majd azt átépíttette iskola céljára.

130 Neumannak az iskola fenntartásához való hozzájárulása szociális juttatásnak is felfogható, bár ebből nem derül ki, hogy a papnak és tanítónak kijáró párbér beletartozott-e a támogatásba. Az üveggyárak többségében ezt a gyáros fizette ugyan, de azt — törvényesen — le is vonhatta a munkás keresetéből. A nagyobb gyárak iskolákat is létesítettek telepeiken, melyek közül éppen az ajkai gyár későbbi tulajdonosát említi követendő példaként a monográfus: ,,Helyén valónak tartjuk még itt felemlíteni, hogy Kossuch János . . . Szinóbánya üveggyár-telepén róm. kat. templom, iskola és tanítólak van, melyeket a gyártulajdonos . . . építtetett és tart fenn."

131 A gyártelep — Katalmhuta — 7 kilométerre volt Szinóbányától, ahol mintegy 300 munkás dolgozott ekkor. Az útkaparó fiából felvergődött néhai Kossuch János evangélikus vallású volt, de olyan ember, aki céltudatos volt cselekedeteiben. Olyan, aki a munkás — de mindenekelőtt a munka — megbecsülését tetteiben is megvalósította. A legszomorúbb állapotok az orvosi ellátás tekintetében uralkodtak az üvegiparban. Különös hangsúlyt kap ez akkor, ha meggondoljuk, hogy hivatalosan is egészségre ártalmas iparról van szó. Ezért megdöbbentő, hogy a kamara ennek csak egy fél mondatot szentel, amely szerint ,,az orvost a gyár fizeti". Ebből azonban nem derül ki, hogy Ajkán kik helyett és mennyit fizetett a gyár az orvosnak. Ebben az időben több helyen működött önsegélyző pénztár, a bányáknál ,,Társláda" is, aminek legnagyobb múltja volt az országban. Az ajkai kőszénbánya társládájának vagyona 1874 végén például 811 frt 22 krajcárt tett ki.

132 Semmi adat nincsen viszont arra nézve, hogy ekkor az ajkai üveggyárban valamiféle hasonló segélyezési forma létezett volna. Erre utal az 1884. évi ipartörvény 142. §-a, amely „addig is, míg általában a segédek és gyármunkások segélyezési ügye külön törvény által rendeztetik, ..." a segélyezés megoldását az ipartestület kebelében működő békéltető bizottságok hatás-