Tanulmányok Veszprém megye múltjából - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 3. (Veszprém, 1984)

Németh István: Az Ajkai Üveggyár alapításának története Neumann Bernáttól a Kossuch cégig

kemencék számától, valamint az olvasztással töltött időtől is függött. Kulcsszerepét bizonyítja, hogy a jó áru előállításához szükséges olvadék csakis az ő szaktudásán és lelkiismeretességén múlott. De kapott „cullagot" (prémium) is, az olvasztófazekak minél hosszabb ideig való használhatóságáért, ami az import tűzálló anyag megtakarítása mellett a munkaidő-kieséseket is csökkentette. Hasonló felelősség terhelte az olvasztófazekak készítőit, akik — soványított samott agyagból — deszkából kialakított formákba döngölték az előzőleg lábbal taposott agyagot. Akár az olvasztásnál, itt is a keverékanyagok mennyiségének eltalálásán múlott a siker, míg a hiba tetemes anyagi veszteséget okozhatott a gyárnak. Éppen ezért a megbecsülés munkája eredményességétől függött anyagilag is. Rangos mesterség volt a mintázóként említett faesztergályosé is, aki a formák esztergálásán kívül azok mintázásában is szerepet kapott. Ami a többi kategóriát illeti, nyilvánvaló, hogy a legalacsonyabb bért a kocsis, a legmagasabbat a raktárnok kapta a vele egyenrangú gépésszel. Az üvegfúvónál a család helyett műhelyt említ a jelentés, ami azonban nem jelenti azt, hogy a műhely családi jellege valamit is változott volna. A kereset nagyobbik részét a mester kapta, aki ennek ellenében gondoskodott a szerszámokról, illetve a műhely tagjait egyéb ellátásban — lakás, élelmezés — is részesítette. A műhely tagjai általában egy családból tevődtek ki, aminek következtében nem volt ritka a 14—16 éves segéd sem, aki az apjával dolgozott. De voltak 25—30 évesek is, akik szerencsét próbálni jöttek Ajkára. Ez a patriarkális rendszer tette csak lehetővé, hogy a műhely keresete a családban maradjon, de ez a gyakorlat késztette előbb-utóbb vándorlásra az előlépésre hiába váró idősebb segédeket is. Ennek az állapotnak a fenntartásában egyformán érdekelt volt a mester és a gyáros, akik az érdekközösséget szerződésben rögzítették. Ami a munkabéreket illeti, a gáztüzelésű nagyüzemekben magasabb volt a fizetés, amit a fatüzelésü erdei huták természetbeni juttatásokkal ellensúlyoztak. Mivel az úrkúti üveggyár 1863-ból fennmaradt bérjegyzéke 1878-ra már elvesztette időszerűségét, a Neumann által Ajkán fizetett munkabéreket csak a lukafai üveggyárban 1876-ban fizetett bérekkel hasonlíthatnánk össze. Telkes szerint a gyár ,, . . . 195 munkással dolgozott, évenként 160—195 napig, naponta 12 óráig; a munkások napi keresete 1 frt 20 — 1 frt 50-ig terjedt és ingyen lakásban részesültek." Ugyanebben a gyárban, a pécsi kamara 1882. évi jelentése szerint: ,,A férfimunkások naponként 50 kr. 2 frtot, a nők 40 krt, a gyermekek 20—40 krt kerestek." A gyár 1882-ben átlag 50 férfit, 10 nőt és 30 gyermeket alkalmazott, tehát a felét az 1876. évinek. Mivel azonban mind a soproni, mind a pécsi kamara a férfiak és a nők átlagkeresetét mutatja