Tanulmányok Veszprém megye múltjából - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 3. (Veszprém, 1984)

Solymosi László: Hospeskiváltság

ökröt és szükségletüknek megfelelő mennyiségben tyúkot, ludat, sört, bort és kenyeret kaptak, s míg mindezt felélték, lovaikat a falubeliek szénával és zabbal tartották. Amennyiben az apát valamelyik birtokán nem szállt meg, az élelmet az ottaniaknak a monostorba kellett szállítaniuk.

114 Némileg kedvezőbb helyzetben voltak a Bars megyei kisszelepcsényi lovas jobbágyok, akik egy hároméves ártányt és illő menynyiségben kenyeret, sört és takarmányt adtak a náluk évente megszálló földesúrnak, a garamszentbenedeki apátnak.

142 Olykor a hospeseket is terhelte szállásadás. A szebellébi telepesek tisztességesen gondoskodtak az esztergomi kanonokokról és képviselőikről, valahányszor megjelentek náluk.

143 Mojs nádor kazsoki hospesei évente egy ízben kötelesek voltak vendégül látni földesurukat, s ez alkalommal uruk konyhája részére egy hároméves ökröt vagy egy kövér sertést, tíz tyúkot, két libát, öt vagy tíz köböl bort, attól függően, hogy olcsóbban vagy drágábban tudták beszerezni, továbbá elegendő mennyiségben kenyeret kellett adniok. Ha a szükség úgy hozta, hogy a földesúr és kísérete hosszabb ideig maradt a faluban, akkor a hospesek házakat bocsátottak rendelkezésükre. További élelmezésükről azonban már nem kellett gondoskodniok; a földesúr és kísérete méltányos áron maga szerezte be élelmét. A felszászi királyi hospesek is évente egyszer szállásadással tartoztak az ugocsai ispánnak.

144 A bogdániak esetében — mint láttuk — a szállásadás a megváltással beépült a pénzjáradékba. Hasonlóképpen jártak az egegi hospesek is.

145 A termékjáradék elsajátításának archaikus módja: az élelem helyszíni felélése és vele együtt a visszaélés és kártevés lehetősége náluk is megszűnt, de a megváltás csak részleges volt, mert a járadék naturális jellege jobbára megmaradt. Az egegi hospesek a szállásadás helyett Szent Mártonkor (november 11-én) minden mansio után fél szapu árpát, egy szapu zabot, egy tyúkot, három kenyeret adtak és 3 dénárt fizettek a sági prépostnak. Az „ajándék" (munera) rokon természetbeni szolgáltatás volt a descensussal.

146 A szállásadással szemben azonban az „ajándékadás" időpontját rögzítették: meghatározott ünnepekhez kötötték, általában az „ajándékok" mennyiségét is pontosan megadták, s a földesurak nem a helyszínen élték föl. A dömösi prépostság szolganépeinek egy csoportja az 1138. évi összeírás szerint évente háromszor adott „ajándékot" a prépostnak, éspedig Szent Margit ünnepén (július 13-án), karácsonykor és húsvétkor öszszesen 4 hízott ökröt, 30 kövér juhot, 70 libát, 120 tyúkot és 30 darab kősót.

147 Némely földesúr hospeseitől is megkívánta ezt a szolgáltatást. így Kövi hospesei karácsonykor közösen egy fertő értékű marhát, továbbá minden mansio után 3 csöbör sört, két kenyeret és egy tyúkot adtak uruknak. Míg a bogdániak pénzt fizettek az „ajándék" helyett is, mások-