Tanulmányok Veszprém megye múltjából - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 3. (Veszprém, 1984)

Hudi József: Veszprém megyei parasztmozgalmak

A nemzetőrség állóképességét már az első gyalogmenet is próbára tet­te, amelyre mindjárt a második állomás felé sor került. (Az első állo­másig ugyanis kocsin szállították őket.) A minden előzetes orvosi vizs­gálat nélkül kiállított korosabb nemzetőrök még a huzamosabb gyalog­lásra is képtelenek voltak, úgyhogy néhányat haza kellett küldeni kö­zülük. A harmadik állomáson a rekkenő hőségben a széles karimához szokott egyének, akik most nemzetőri sapkát vagy csákót viseltek, agy­velőlobot, napszúrást; a mértéktelen vízivástól vérhast kaptak. A zászló­alj 11 napi feszített tempójú gyaloglás után érkezett a sellyei táborba, ahol a leggyakoribb betegség, az epés váltóláz (Febris biliosa) terjedt el, amely — különösen harmadnapon — életveszélyes rohamokban jelent­kezett. Hoffelder seborvosai, Czink Lajos, Szabó János és Feith Mór eleinte hánytatókkal és hashajtókkal kúrálták a betegeket, később azon­ban — amikor a malarias váltóláz mindenkit válogatás nélkül megtáma­dott — a kinint is csak nagy adagokban használhatták. Orvostörténeti szempontból is rendkívül érdekes, hogy a malária terjedésének okait a főorvos három tényezőre vezeti vissza. Az egyik a kedvezőtlen környe­zeti-éghajlati viszonyokat foglalja magában: az északi szelek hiányát, az éjjeli ködöket és a ,,sok sziksóval és salétrommal bővelkedő lágy posvá­nyos vizeket". A második tényező az emberi figyelmetlenségből fakad: éretlen gyümölcsök evése, mértéktelen vízfogyasztás, egészségtelen élet­mód, rossz szállás, a higiéniai elemi szabályok be nem tartása egyaránt hozzájárultak ,,az elpuhult nemzedék egészsége megingatásához". Mind­ezeket erősítette a harmadik — a pszichológiai — tényező: a „lelki-szo­morú hangulat, a Honvágy (Nostalgia des Heimwehs)", mely a németek között terjedt leginkább. Az öthetes „csata nélküli expedíció" szomorú mérlege: 2000 ember közül csaknem 600 megbetegedett, ezek közül — kolerában és gutaütés­ben — három meg is halt. Bezerédy zászlóaljának közel egyötödét (353 főt) minősítették július 8. és augusztus 12. között betegsége miatt alkal­matlannak és bocsátották haza.' 235 A kormány az udvar jóindulatát szerette volna továbbra is megőrizni, ezért a honvédzászlóaljakhoz hasonlóan hosszabb időre szolgálatra je­lentkező önkéntesek kiállítását teljes egészében a megyékre bízta. A felállított alakulatokat „önkéntes nemzetőri csapatoknak" hívták, hogy elnevezésükben is a nemzetőrséghez hasonlítsanak. A megye nemzetőrségének harmadik harmadát — amelynek kiindítása szeptember 7-én lenne esedékes — már nem állítják ki. A kormányzat egy ütőképesebb, önkéntes nemzetőrökből szerveződő állandó hadsereg kiépítését tervezi. Elképzelésének megvalósítását a várható horvát táma­dás meggyorsítja. Batthyány Lajos miniszterelnök augusztus 13-án kelt

Next

/
Oldalképek
Tartalom