Tanulmányok Veszprém megye múltjából - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 3. (Veszprém, 1984)
Hudi József: Veszprém megyei parasztmozgalmak
A felállítandó nemzetőrségnek a törvény rendőri-karhatalmi, ill. — rendkívüli esetben — fegyveres-honvédelmi feladatot szán. A két funkció gyakorlatilag az év őszéig nem is válik élesen szét, amelynek káros következményei hamarosan megmutatkoznak. Az összeírási munkálatokat a kiküldött bizottságok május végére legtöbb helyen, június 2-ra pedig az egész megyében befejezik. 131 A megyei határozat az összeírás határidejét előzőleg május 25-ben határozza meg, 132 azontúl a késlekedés miatt a felelősséget a szolgabírókra hárítja. Bezerédy Kristóf főszolgabíró — egyike azoknak, akik a határidőt betartani nem tudják — csak május 30-án jelenti az összeírás befejezését, s a késés okát többirányú elfoglaltságával indokolja: ,,A jelen terhes időszakban, midőn a tisztviselőnek jutott a legnehezebb feladat gyakori megoldása, éppen akkor, midőn a fáradhatatlan, s folytonos eljárásokat veszi a közcsendnek és rendnek fenntartása igénybe, a törvénykezési rend legszentebb jogának valóságos mellőzésével; — mihez képest mielőbb kihallgattattunk volna, már mintegy elítéltettünk." 133 A panasz nem alaptalan, hiszen májusban a szolgabíróknak a nemzetőrség összeírásával párhuzamosan az izraeliták családi összeírását, a felállítandó sajtótörvényszékre alkalmas egyének összeírását, valamint a lakosság hazafiúi adakozásának számbavételét is szinte egyidőben kellett elvégezniük. A megyei bizottmány mindezt maga is világosan látja, s a miniszteri engedély megszerzése után az összeírásokat már az új közigazgatási területi beosztás szerint végezteti, amely némileg csökkenti a megyei hivatalok túlterheltségét. 134 Az összeíró bizottságok megyénkben 12 197 nemzetőri szolgálatra kötelezett egyént jegyeztek fel. 13 ° Figyelemre méltó — mert a megyei közép- és kisnemesség anyagi helyzetét hűen tükrözi —, hogy a lovas nemzetőrök közé az egész megyéből mindössze 69 személyt vesznek fel. 136 Szentgálon, ahol a nemzetörségi szolgálatra jogosultak száma meghaladta a 450 föt, a lovas nemzetörök a gyalogosoknak alig 1/10-ét tették ki. A szolgabírói jelentésből kitűnik, hogy a gyalogszolgálatra beosztottak csak igáslóval rendelkeznek, vagy ha hátaslovuk van is, annak ellátására képtelenek. 137 Már az összeírásokkal párhuzamosan megkezdődik a nemzetőrség szervezeti kiépítése. A kapitányságok felállítása során a nemzetőrség összlétszáma 12 093 főre módosult. 138 Népesebb helyeken több kapitányság felállítására is sor került. A 66 kapitányságból Veszprémben és Pápán 4—4, Palotán 3, Szentgálon és Devecserben 2—2 létesült. Szentgálon ezentúl külön lovaskapitányságot is szerveztek. A szervezett nemzetőrség összlétszáma az összeírás és a kapitányságok felállításának megtörténte után így alakul: 139