Tanulmányok Veszprém megye múltjából - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 3. (Veszprém, 1984)

Takács Lajos: Az erdőbirtokosságok típusai és működése a jobbágyfelszabadítás után (A pécselyi példa)

csak annyi, viszonylag egyenlő részre kellett osztani, ahány erdőjog volt a faluban, így Nagy-Pécselyen 60-ra. A beosztást gyakran maga a vezetőség végezte az erdőgazda irányításával. Egyetlen dolgot kellett végül is eldönteni — s ezt többnyire sorsolással tették —, hogy az erdőrészek osztását hol, melyik számmal kezdjék. A legtöbb helyen, így Nagy-Pécselyen is a fát lábon osztották ki, és ki-ki maga vágta le a részét. Akadt hely, mint pl. a Somogy megyei Ságváron, ahol az évi vágás területét előre megbecsülték és kiszámították, hogy kb. hány öl jut egy-egy jogra. Ennek alapján meghatározták, ki-ki hány ölet vághat. Ezt is mindenki maga vágta meg érkezési sorrendben. Más esetben a közbirtokosság megvágatta a fát és csak öl- és ágfát osztott. A vágást ilyenkor licitáción adták el szegényebb embereknek, akik ölenként 70—80 fillért kaptak. Vágás után a tuskót ritka helyen szedték ki a jogosok. Legtöbbször odaadták szegény embereknek, akik fájáért kiásták, majd ha a földet a gyökértől is megtisztították, feltörték, és az első évben kukoricával bevetették. Két-három évi művelés után el kellett a földet csemetézni vagy famaggal elültetni. Gyakran ezt a munkát is azok végezték, akik a földet előzőleg termeléssel hasznosították. Sovány, köves talajon, mint pl. Pécselyen is, a termelés el is maradt, és csak a gyökerektől nagyjából megtisztított és fölszántott vagy kapával felporhanyított földbe rakták el a csemetéket, többnyire a tulajdonosok. Máshol viszont, ahol gazdagabb volt a föld, a termésből a második és a harmadik év után a tulajdonos község is részesedett. Ahol sok volt a munkaerő, ott sokan vállalkoztak az efféle nehéz munkára is. Lényegében ebből a csemetézési módból alakult ki pl. Debrecen környékén a szegény erdőültetőknek az a külön rétege, amelyet a szakirodalom vákáncsos néven ismer.