Tanulmányok Veszprém megye múltjából - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 3. (Veszprém, 1984)
Takács Lajos: Az erdőbirtokosságok típusai és működése a jobbágyfelszabadítás után (A pécselyi példa)
Az efféle paraszti erdöosztásnak egyébként másutt is megtalálhatjuk nyomait, még a viszonylag fejlett és korán allodizálódó ÉszaknyugatMagyarországon is. 1756-ban pl. a Pozsony megyei Vágsellyén tartott kihallgatás egyik tanúja a zsigárdi 46 éves Turóczi Ferenc elmondta, hogy a Vág partján azokból a „lábas erdőkből", melyeket „a' Gazdák magok között, amint szokás volt, föl osztottak", ő is részesült, sőt részéből egy „Vecsei Lakosnak fát is pénzen adott. . Az persze e szövegből sem derül ki, hogy az osztást terület vagy faállomány szerint végezték-e. Úgy tűnik azonban, hogy a fák szerinti osztás lehetett a gyakoribb, mivel így az egyenetlenül elhelyezkedő fákat arányosabban oszthatták. A lényeg ugyanis a fában való részesedés volt és az erdő területét, a talajt ilyen alkalmakkor ritkán hasznosították. A felújítás többnyire csak abból állt, hogy hagyták a töveket kisarjadni, felnőni, és amíg a sarjadékok meg nem erősödtek, a legelő állatot távol tartották. Ha az erdőből termőföldet akartak nyerni, akkor viszont irtottak és a felesleg fát feltüzelték; sőt a vágást legeltethették is a teljes tisztítás előtt, amíg a tuskók kikorhadtak. Az erdő rendszeres vágására és osztására, azaz az új típusú vágáserdő kialakítására először ott kerülhetett sor, ahol különösen sok fa fogyott, és annak pótlására az erdőművelés gazdaságosabb formáját kellett bevezetni. Erre pedig a sűrű lakosságú városokban, iparosodó vidékeken, főleg a bányavárosokban kerülhetett sor. Ezért is állította olvasói elé 1791-ben Nagyváthy mintegy példának a bányavárosok körüli erdőhasználatot 12 : ,,A' Szepességen és az Olvasztó-Kemenczék körül, most már úgy vágják a' Fenyvest, hogy az egész Erdőt bizonyos, sőt annyi részre osztják, a' mennyi alatt a' Fenyő erre vagy amarra a' végre tökéletesen meg-nevekedik, az az 80. vagy 100. részre és minden esztendőben tsak a kimért részt vágják-le. . ." A továbbiakban aztán megismerkedhetünk a szabályszerű vágáserdővel, annak használati rendjével, művelésével. Majd a következő olvasható: „Hogy ha ki pedig Erdejét tüzi-fának ölszámra vágatja, nem szükség hogy azt a fellyebb nevezett részekre ossza: mert a' tűzi fa, mentől fijatalabb, annál jobb." „Elég az illyen Erdőket — állapította meg — 30—40. legfellyebb 45 esztendeig nevelni és akkor ki-vágatni sorjában. . ." Ez az erdőhasználati mód tehát az, amit Nagyváthy is ajánlott az eddigi hagyományos, ún. „szálaló" erdőhasználat helyett. A vágáserdő használati rendje, melyet az úrbérrendezés után általánosan bevezettek a paraszti, pontosabban a közbirtokossági erdőkben is, eszerint már a 18. század végén nálunk is kialakult formában volt található. Nyilván e formák kialakulása sem képzelhető el teljesen spontán módon, hanem — főleg a német lakosságú városok esetében — közvet-
