Tanulmányok Veszprém megye múltjából - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 3. (Veszprém, 1984)
Zsiray Lajos: A vázsonykői végvár története
Draskovics Miklós Bécsből 1683. június 30-án azt írja B. Ádámnak a marcaltői táborba (in castris ad Marcalthő positis), hogy Barkóczy Ferenc, Thököly kapitánya kétezred magával hódoltatja a magyar végházakat, és Veszprém már meg is adta magát. Vázsonykő elfoglalása tehát 1683. június második felében történt, és a fenti jelentések szerint Thököly magyar hadai foglalták el. Bécs felmentése után. azonban a dunántúli végházak ismét magyar kézbe kerültek. 69 Buda visszafoglalása után a vázsonykői végvár jelentősége teljesen megszűnt. A vár nem volt olyan jelentős erősség, hogy annak lerombolását a Haditanács elrendelte volna. Az ismétlődő várvizsgálatok és várkapitányi jelentések állandóan a vár romos és elhagyatott állapotára panaszkodnak, így a vár lassú romlását a helyreállítás sem tudta megakadályozni. Rommá válását elősegítette az is, hogy a vár völgyben feküdt, így megfelelő elvezetés hiányában a lezúduló esővíz lassan méteres földdel és törmelékkel borította el a düledező vár falait. \