Mayer László - Kóta Péter (szerk.): Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2017/2 (Szombathely, 2017)

Pup Csilla: Nyilasok Ölbőn. Egy "nyilafészek" hétköznapjai a 2. világháború előtt, 1934 - 1939

2017/2 Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények vissza fogják helyezni a párthelyiséget Kovácshoz.103 A helyi csendőrőrs továbbra is folya­matosan nyomon követte az ölbői nem­zeti szocialisták tevékenységét. így ami­kor Kovács Antal körzetvezető lakásán 1938. augusztus 10-én az esti órákban egy autóval két idegen jelent meg, csen­dőrjárőrt vezényeltek ki annak ellenőr­zésére, hogy a párthelyiségben nem tar­tanak-e engedély nélküli politikai gyű­lést vagy összejövetelt a nemzeti szoci­alisták. Ott azonban csak dr. Koronc Raj­­mund és Urbanovics József szombathe­lyi lakosok tartózkodtak, akik Kovács régi ismerősének mondták magukat, akit azért látogattak meg, hogy megtud­ják a közelmúltban Dégen és Budapesten tett utazása során mit végzett.104 Kovács korábbi sajtórendészeti ügye még le sem zárult, illetve folyamatban volt, amikor álhírterjesztés vétségéért állt újfent a szombathelyi törvényszék előtt 1938 szeptemberében. „Az ügyész­ség vádirata szerint május 13-án kormány­­válságról terjedtek el hírek és ekkor Kovács az ölbői Hangya söntésében több ott tartóz­kodónak azt mondta, hogy zavaros a hely­zet, еду-két óra múlva kitörhet a forrada­lom, figyelmeztet mindenkit, hogy ha vala­mi változás lenne senki sem üljön fel a rém, vagy kósza híreknek.”105 Kovács tagadta a kijelentéseket, a kihallgatott tanúk is máshogy emlékeztek az elmondottak­ra, így végül a törvényszék bizonyíték 103 MNL VaML Sárvári jár. főszolg. Közig. ir. 2248/1938. Király József ölbői körjegyző le­vele a Sárvári járás főszolgabírójához, 1938. június 11., Ölbő. 104 MNL VaML Sárvári jár. főszolg. Közig. ir. 3315/1938. Az M. kir. szombathelyi III. csen­dőrkerület Ölbői őrs jelentése az ölbői Nem­zeti Szocialista párthelyiség ellenőrzése tár­gyában, 1938. augusztus 14., Ölbő. 105 Felmentettek az álhírterjesztés vádja alól egy nyilast. = DN, 1938. szept. 24.11. p. hiányában felmentette a vád alól a he­lyi nyilasvezetőt.106 Ezt megelőzően, 1938. május 7-én Ko­vács Antal engedélyt kapott a kiadásá­ban megjelenő, a sárvári Farkas Nyom­dában előállított, a MNSzP ölbői kerü­letéhez tartozó pósfai pártszervezet 1938. május 8-án megtartandó nagy­gyűlésére meghívó röplapok és falra­gaszok Sárvári járás területén történő utcai terjesztésére.107 Kovács a gyűlést meghirdető plaká­tok kiragasztásával Puklér Antal ölbői lakos, lakatossegédet bízta meg. Az öl­bői csendőrőrs tiszthelyettese, Karcza­­gi Ferenc, május 7-én reggel azt ész­lelte, hogy a következő napra Pósfára meghirdetett és hatóságilag engedé­lyezett gyűlés hirdető plakátjaiból egy példányt az ölbői csendőrlaktanya ka­pujára is felragasztottak.108 A csendőr­őrs kapujában álló járőrparancsnok az abban az időben arra haladó Puklért fe­lelősségre vonta, hogy „miért ragasztot­ta ki a nyilas plakátot csendőrség kapujá­ra, mire Puklér azt felelte, csak tessék fel­jelenteni, majd a büntetést megfizetem”.109 A csendőrök a Pósfán megtartott gyű­lésről visszajövet kerítettek sort Puk­lér kihallgatására, aki ekkor még tanúk jelenlétében elismerte, hogy a csen­dőrlaktanya kapujára, annak utca fe­lőli oldalára a plakátokat ő ragasztotta fel, de azzal védekezett, hogy nem volt tudomása, hogy középületre, illetve annak tartozékára, kerítésére plakátot felragasztani nem szabad. Mivel ennek tilalmára az elöljáróság már korábban 107 MNL VaML Sárvári jár. főszolg. Közig. ir. 1798/1938. Vas vármegye alispánjának vég­határozata, 1938. május 7., Szombathely. 108 MNL VaML Sárvári jár. főszolg. Kihag. ir. 1178/1938. M. kir. szombathelyi III. csendőr­kerület Ölbői őrs feljelentése, 1938. május 9. 109 MNL VaML Sárvári jár. főszolg. Kihág. ir. 1178/ 1938. Jegyzőkönyv, 1939. május 16., Sárvár 67

Next

/
Oldalképek
Tartalom