Mayer László - Kóta Péter (szerk.): Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2017/2 (Szombathely, 2017)

Pup Csilla: Nyilasok Ölbőn. Egy "nyilafészek" hétköznapjai a 2. világháború előtt, 1934 - 1939

Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2017/2 Kérte egyúttal, hogy az ügyben tanúként idézzék be és hallgassák ki gróf Festetics Sándor országgyűlési képviselőt, mint az MNSzP vezérét.83 Hogy ez utóbbira sor került volna, annak iratokban nincs nyoma. Az újabb tárgyaláson a főszolga­bíró további nyomozás lefolytatására kér­te az ölbői csendőrparancsnokságot, mert úgy ítélte meg, hogy semmiféle pozitív adat nem merült fel arra nézve, hogy Ko­vács a röplapokat az utcán vagy a házak­nál terjesztette volna. A kihallgatott ta­núk sem tudtak bizonyítékot szolgáltatni, Kovács pedig azt állította, a fent említett röpiratot az őrizetbe vétel előtti este kap­ta, így fizikai ideje sem lett volna azokat terjeszteni.84 Az ölbői őrs november 20- án kelt jelentése szerint „a gyanúsítottnak a tárgyalás alkalmával tett azon védekezése, hogy az őrs járőre által lefoglalt... röpiratokat, a lefoglalás előtti napon, vagyis október 14-én kapta postán nem helytálló, mert az őrs bizal­mas megfigyelése szerint Kovács ... a röpira­tot már október 12-ike előtt kapta, így azokat ő már 12-én virradóra terjeszthette, bár tetten érni nem sikerült. Hogy a röpiratok Kovács An­tal útján lettek terjesztve, azt az is valószínűvé teszi, hogy az őrs megfigyelése szerint már 12- ike előtt, amikor Kovács címére nyomtatvány csomag érkezett, azon éjjel egyes házak falain és udvaraiban bedobálva röpiratok találtattak Ezen röpiratok a megérkezés sorrendjében ke­rültek leosztásra. A első héten „A liberalizmus a kommunizmus melegágya”, a második héten „A kommunizmus a zsidó faj uralma”, a har­madik héten „A kommunizmus rabszolgasors, de csak a dolgozók számára”, a negyedik hé­ten „A gyávák sorsa a rabszolgaság” és az ötö­dik héten „Válassz! Középút nincs!” című szö­veggel. Az őrs megállapítása szerint a nemzeti 83 MNL VaML Sárvári jár. főszolg. Kihág. ir. 995/1937. Kovács Antal levele a Sárvári járás főszolgabírójának, 1937. október 28., Ölbő. 84 MNL VaML Sárvári jár. főszolg. Kihá^. ir. 995/1937. Sárvári járás főszolgabírójának levele az ölbői csendőrparancsnokságnak, 1937. november 8., Sárvár. szocialista szervezkedéssel kapcsolatos összes röpiratok kizárólag Kovács Antal címére ér­keznek Ölbőre, így csak annak az útján kerül­hetnek szétosztásra is, de hogy Kovács azokat kivel osztatja szét az eddigi megfigyelés során nem volt megállapítható.”85 A fent idézett jelentés elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy Kovácsot a december 28-án megtar­tott tárgyaláson - annak átlátszónak tűnő védekezése és tagadása ellenére is - elí­téljék sajtórendészeti kihágás elköveté­se miatt. Tekintettel arra, hogy korábban már két alkalommal büntetve volt hason­ló cselekmény elkövetéséért, a főszolgabí­ró magasabb büntetési tétel alkalmazását tartotta indokoltnak, 30 pengő pénzbün­tetésre ítélve őt.86 Kovács az ítéletbe ez alkalommal sem nyugodott bele persze. Már másnap, felmentését kérve, megfel­lebbezte az alispánnál az elsőfokú ítéle­tet.87 Ártatlanságát hangoztatva felpana­szolta: „A fentebb említett röpirat terjesztést ha én tényleg elkövettem volna, csak álítólag, a Főbíró Úrnak az ítélet kihirdetésekor mondotta meg kellett büntetnem mert ön az ölbői M.N.Sz. Párt vezetője csak ön terjeszthette.... Méltósá­­gos Alispán Úr engem minden bizonyíték, ilet­­ve bebizonyítás nélkül büntetett meg a Főszol­gabíró Úr. Méltóságos Alispán Úr vagy már az is elégséges, hogy Kovács Antalról van szó akár bűnös akár nem mert Nyilas röpiratokról van szó büntetni és büntetni kell”88 Vas várme­gye alispánja, mint másodfokú rendőri 85 MNL VaML Sárvári jár. főszolg. Kihág. ir. 995/1937. M. kir. szombathelyi III. csendőr­kerület Ölbői őrs jelentése, 1937. novem­ber 20., Ölbő. 86 MNL VaML Sárvári jár. főszolg. Kihág. ir. 995/1937. Sárvári járás főszolgabírójának ítélete Kovács Antal sajtórendészeti kihágá­­si ügyében, 1937. december 28., Ölbő. 87 MNL VaML Sárvári jár. főszolg. Kihág. ir. 995/1937. Kovács Antal levele a Sárvári járás főszolgabírójának, 1937. december 29., Ólbő. 88 MNL VaML Sárvári jár. főszolg. Kihág. ir. 995/1937. Kovács Antal levele (fellebbezés) a Vas vármegye alispánjának, 1937. decem­ber 29., Ölbő. 64

Next

/
Oldalképek
Tartalom