Mayer László - Kóta Péter (szerk.): Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2017/2 (Szombathely, 2017)
Pup Csilla: Nyilasok Ölbőn. Egy "nyilafészek" hétköznapjai a 2. világháború előtt, 1934 - 1939
2017/2 Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények lomból, amelybejóakaratulag kapcsolódtak bele és ráfognak eszmélni, ha a Fővezér kapujára nincs is kißggesztve, hogy „harapós kutya”, mégis csak neki kellene megkezdenie a szociális bajok orvoslását nagybirtokainak feldarabolásával és nem másra hagyni.”63 A plébános nyílt levelére a Szombathelyen megjelenő „Nyilaskereszt” című pamfletben hasonlóan éles tónusban válaszoltak a mozgalom hívei. Ezt a plébános „Harc az igazságért” címmel megjelenő nyílt levélben utasított vissza, megfogalmazva többek között: „Általában tehát kimondom meggyőződésemet: a magyar nemzeti szocializmussal szemben éppen azért vagyok tele aggodalommal, azért látok benne veszélyt, mert balra kanyarodik, mert minden kardcsörtető hitvallásuk mellett is újságjaiknak egyetlen egy elítélő szavuk sincs a német nemzeti szocializmus vallásellenes törekvéseivel szemben. ... Sőt, annyira mennek a rokonszenvben, hogy védelmükbe veszik, hogy ott nincs pap- és vallásüldözés. így mernek írni! így képmutatóskodnak! így akarják a népet félrevezetni. A »Stürmer« című német lap folyó évi július 12-i száma a legnagyobb fokban istenkáromlással vádolja meg azért, mert iskoláikban az ószövetségi bibliát is tanítják, amelyben az istenfélő két zsidó nő, Eszter és Judit a Boldogságod Szűz Mária előképeiként szerepel. A két zsidó nőt olyan jelzővel látja el az a lap, hogy még a legutobó utcai söpredék nő is bírósághoz menne érte. íme, a Szűz Anya előképeiről így mernek írni - folytatja tovább Kóbor István plébános nyílt levele. ... Nem vallásüldözés ez?"64 Az idézett cikken kívül a plébános ezidőtájt több más írásában is elítélte a szélsőjobboldali, fasiszta politikai pártot és annak vezérét, 63 Kóbor ölbői plébános visszautasítja Festetich gróf - nyilasvezér alaptalan vádjait. = Nyugatmagyarország, 1937. júl. 26. 2. p. 64 Egy katolikus pap éleshangú röpirata Festeticsek ellen. = EK, 1937. aug. 25.7. p. Festetics Sándort.65 Az eredetileg május 30-ra tervezett66, majd új időpont kérvényezése után június 6-án67, a Hangya vendéglő zárt udvarán megtartott politikai népgyűlést a sárvári főszolgabíró első körben nem engedélyezte. A nemzeti szocialisták kérelmét elutasította, mert „... a Sárvári járásban, illetve a járás több községében, főként Sárvár nagyközségben uralkodó nagymérvű munkanélküliség következtében minden olyan mozzanattól, ami a lakosság körében bizonyos fokú nyugtalanságot kelthet, tartózkodni kell. Minthogy pedig a politikai és gazdasági kérdéseket tárgyaló népgyűlések rendezése az ilyen nyugtalanságnak feltétlenül előidézői lehetnek, a kérelmet elutasítanom kellett. A munkanélkülbég megszűnésével, illetve csökkenésével, ami a nyári gazdasági munkálatok megindulásával kezdődik, a fentebb vázolt körülmények már fenn nem forognak, s így a kérdéses munkálatok megindulásáig népgyűlések tartása közrendészeti szempontból mellőzendő.”68 * * Fellebbezésüknek az alispán azonban helyt adott, engedélyezve a népgyűlés megtartását, mivel „Ölbő községet önálló gazdák, gazdasági munkások és mezőgazdasági napszámosok lakják és így az előrehaladott gazda65 Kóbor István: Visszhang Pehm prelátusnak gróf Festetics Sándornak adott válaszára. = Vvm., 1937. okt. 10. 2. p.; Mi van a Festetics-párt tagsági díjaival? = Magyarság, 1937. okt. 13.3. p.; Kóbor István: Széljegyzet. = ZmÚ, 1937. okt. 16.1-2. p. 66MNL VaML Sárvári jár. főszolg. Közig. ir. 2057/1937. A Festetics Sándor gróf vezetése alatt álló MNSzP Ölbői Szervezete nevében Tuczai Sándor, Szele Géza, Grubánovics Sándor és Kovács Géza kérvénye Ölbőn megtartandó népgyűlés engedélyezése tárgyában a Sárvári járás főszolgabírójához, 1937. május 3., Ölbő. 67MNL VaML Sárvári jár. főszolg. Közig. ir. 2057/1937. Kovács Antal bejelentése a Sárvári járási főszolgabírói hivatalban a népgyűlés időpontjának áthelyezéséről, 1937. május 29., Sárvár. 68 MNL VaML Sárvári jár. főszolg. Közig. ir. 2057/1937. A Sárvári járás főszolgabírójának véghatározata, 1937. május 13., Sárvár. 61