Mayer László - Kóta Péter (szerk.): Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2017/1 (Szombathely, 2017)
Pintér Bálint: A szombathelyi Bagolyvár
Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2017/1 5. kép A Bagolyvár egyik kerámiafeje I (A szerző felvétele) jei vannak, arca idealizált, a másik viszont a kor divatját tükrözi és a kialakítása nagymértékben eltér az előbb említettől. Bajszos, haja enyhén balra fésült és fejét kissé oldalra, lefelé hajtja. Ebben az időszakban az építészeti kerámiák használata Magyarországon meglehetősen ritka. Habár az 1860- as évektől már egyre több épületen: templomokon, mauzóleumokon, magánvillákon találkozhatunk terrakotta tagozatokkal, vagy ornamentikával, használatuk igazán csak a Zsolnay-gyár beindulása után lett általános az országban. Ezen időszakban a díszítő kerámiák alkalmazását csak a legkiválóbb építészeknél figyelhetjük meg, úgymint az osztrák Ludwig Förster (1797-1863) és Theophil Hansen (1813-1891) közös munkáin (pl.: bécsi Arsenal), valamint Ybl Miklós (1814- 1891) 1845 és 1860 között tervezett világi és egyházi épületein (pl.: ikervári Batthyány-kastély, Unger-ház, nagycenki plébániatemplom). A következőkben egy kis kitérőt szeretnék tenni, hogy a Bagolyvár kerámiadíszeit el tudjuk helyezni a korszak építészeti gyakorlatában. Az 1860-ban Ybl Miklós tervei szerint megvalósult nagycenki plébániatemplomnak a bejárati ajtó fölött látható kerámia domborműve (6. kép) egy az egyben megegyezik a tíz évvel korábban épült Bagolyvár félköríves terrakotta díszítményével (7. kép), még az indák és a levelek kanyarodása is teljes mértékben azonos. Egyedüli különbség, hogy a középső tondóban, 42
