Mayer László (szerk.): Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2016/2 (Szombathely, 2016)
Események, hírek - Tóth Kálmán: Krónika 2016. január - június
települések küldöttségei találkoztak és mutatkoztak be. 16. Szombathely Fő terén ez évben is megrendezték a Bloomsday-t. A kortárs összművészeti fesztivált a Joyce szobornál Pat Kelly, Írország nagykövete és dr. Puskás Tivadar polgármester nyitotta meg. Az ünnepség után a hagyományos pecsételésre került sor: az első nyomatokat az említett prominens személyiségek helyezték el. A nap folyamán a Zsinagóga Udvar, Bartók Terem - kamaraterem területén megnyílt Martyn Ferenc kiállítása, a Szombathelyi Képtárban Gerhes Gábor tárlata, a Zsidó Kultúra Házában elhangzott Takács Ferenc „Utam Joyce-hoz” című előadása. 19. Szombathelyen, a Don Bosco Művelődési Házban tartotta 25 éves jubileumi hangversenyét a Szent Márton Városi Kórus. A koncert fővédnöke dr. Takátsné dr. Tenki Mária, Szombathely MJV Jogi és Társadalmi Kapcsolatok Bizottságának elnöke volt. „Szemtől szemben - a szombathelyi és a kőszegi zsidóság történetével” címmel időszaki kiállítás nyílt Kőszegen a Zwinger - Öregtoronyban. A tárlatot prof. dr. Miszlivetz Ferenc, a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetének főigazgatója ajánlotta a közönség figyelmébe. Beszédet mondott dr. Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija, Márkus Sándor, a Szombathelyi Zsidó Hitközség elnöke és Kelbert Krisztina, történész, a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum Történettudományi Osztályának vezetője, a tárlat kurátora. A program az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség, a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete valamint a Szombathelyi Zsidó Hitközség támogatásával valósult meg. 20-25. A Vasi Múzeumbarát Egylet és a Savaria Múzeum 14. alkalommal szervezte meg nyári régésztáborát. Az újkőkor és a rézkor jegyében meghirdetett eseménynek a Vasi Skanzen adott otthont. 23. A Közjó és Hagyomány Egyesület 1956. évi forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából rendezett történeti sorozatában M. Kiss Sándor történész „Demokrácia és/vagy diktatúra - Magyarország 1944-1956” című előadása hangzott el a MNL Megyei Levéltára előadótermében. 25. A tűz és a víz szerepét, hajdani felhasználását választották témaként a Vasi Skanzen munkatársai a Múzeumok éjszakái programjuk mottójául. 30. A Savaria MHV Múzeum, a 350. számú Szent Márton Cserkészcsapat és az ŐrvidékHáz a Hősök Éve 2016 rendezvénysorozat keretében, az Egészségügyiek Napja alkalmából megemlékezést tartott a háborúban elhunyt katonaorvosok, ápolók tiszteletére. Az eseményen megjelenteket Farkas Csaba, az Őrvidék Ház igazgatója köszöntötte. Az emléknapot a rendezvény fővédnöke, dr. Hende Csaba országgyűlési képviselő nyitotta meg, majd prof. dr. Nagy Lajos főigazgató Pető Ernő katonaorvos, Kelbert Krisztina történész, osztályvezető (Savaria MHV Múzeum) Szegedy Georgina vöröskeresztes ápolónő munkásságáról szóló előadásai hangzottak el. A résztvevők megtekintették a Smidt Múzeum „Valóság és humor az első világháborúban” című dokumentumfilmjét, amely a szombathelyi sebesültellátásról szól. Végül koszorút helyeztek el a Markusovszky kórház külső telephelyén álló katonaorvosok és ápolók emlékművén. Az ünnepségen beszédet mondott dr. Puskás Tivadar polgármester. 96