Mayer László (szerk.): Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2015/2 (Szombathely, 2015)
Adattár - Gál József: A szombathelyi „hadizene” – A város 1. világháború és Tanácsköztársaság alatti zenei krónikája. 2. rész
Vilma zongorakíséretével. Egy fővárosi táncospár új, divatos táncokat - foxt- rott, charleston, one step - mutatott be.91 Míg a zeneiskola sorsáról folyt a vita, a növendékek két hangversenyen is számot adtak haladásukról a tavaszi hangversenyeiken. Április 15-én és 22- én mutatták be előrehaladásukat.92 Július 4-én a városban állomásozó huszonnyolcas tüzérezred javára bécsi művészek zenéltek. Pódiumra lépett és három részletben olvasott föl műveiből Hans Müller „nagyhírű író és zeneszerző”, a fiatal Erik Wolfgang Komgold zeneszerző és zongoraművész, akinek dalait Huber Margit énekelte.98 Szeptember 22-én újra nagyszabású hadiünnepet rendeztek Szombathelyen a rokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák megsegítésére. Az ünnepség fényét emelte királyi fenségek Mária Terézia, Mária Antónia és leányai Mária Antónia és Mária Izabella valamint Reené és Félix pármai hercegek jelenléte is. Az állomáson fogadták őket a vármegye vezetői. A magasrangú vendégek először a püspökvárba vonultak, ahol a megyés püspök köszöntötte őket. Délután a parkban rendeztek ünnepet, délután szerenád szórakoztatta a népes nézősereget. Este pedig a Kultúrházban ünnepi hangversenyt rendeztek. A királyi vendégek bevonulásakor fölhangzott a Himnusz, majd a katonazenekar egy Liszt-művet játszott. Az est szólistája Adler Adelina operaénekesnő és a korszak népszerű gordonkaművésze Földessy Arnold volt. Zongorán Dienzl Oszkár kísérte a szólistákat. A koncert zárószáma Faust elkárhozása és a Rákóczi induló. „Minden szereplő tehetsége legjavát adta” - nyugtázta a beszámoló. Másnap kórházlátogatáson jártak a vendégek.94 A zeneiskola szerepének jelentőségét kívánta erősíteni Altschul Mihály gordonkaművész előteijesztése. Javaslata szerint a zeneiskola részvételével rendezzenek egészen olcsó népies előadásokat.95 Altschul ötletét egy karácsonyi publicisztika siettette megvalósíttatni. Eszerint a háború szenvedései alatt is, a „kulturált közönségnek vigaszt és erőt adnak a műélvezetek, amelyekről az átmeneti időszakban sem helyes leszoktatni a publikumot ... Minden kultúrbarátnak arra kell törekedni, hogy a kultúrát általánossá tegye és megkedveltesse, hozzászoktassa, megnevelje a publikumot a magasabb nívóhoz ... Nagy városokban a nép széles rétegei számára tartanak fenn hangversenyeket. Kisvárosokban ez aligha keresztülvihető anyagi okokból, mert a művészek sem levegőből élnek, igényeik sem kicsinyek... A kérdés azonban megoldható. Meg kell tartani a szokásos hangversenyeket a szokásos magas belépti díjak mellett, de emellett gondoskodni kell, hogy másnap ugyanazon előadók egy népszerű hangversenyt is tartsanak, ahova minimális belépődíj mellett is elmehessenek, akiknek nincs módjuk magas belépődíjat fizetni. Azt hisszük ezt a szegényebb osztály is szívesen fogadná.”86 Furcsa értelmezése ez a demokratizmusnak, s főleg az az elképzelés, hogy éppen a kisvárosokban tartsanak két hangversenyt, amikor egy előadásra sincs elég közönség még békeidőben sem, nem a háború alatt, amikor megélhetési gondjai voltak a lakosságnak. 71
