Mayer László (szerk.): Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2015/2 (Szombathely, 2015)
Adattár - Zágorhidi Czigány Balázs: Szombathelyi ispotályok az újkorban. 2. rész – Szabó Imre kanonok (1747–1826) a polgári gyámolda támogatója
adóslevél, melyek tanúsága szerint mintegy 28 ezer forintot adott kölcsönbe, kezdve a 15 forintos tételtől egészen 2500 forintig. Közel 300 kötetes könyvtárában a latin és magyar nyelvű munkák mellett, német, francia és olasz kötetek is voltak szép számmal. Az egyházi irodalom és a klasszikus latin auktorok mellett történeti témájú munkákat és a természettudományos szakkönyveket olvasott, feltűnő az érdeklődése Napóleon és a francia forradalom iránt (talán mégsem eshetett nehezére Te deumot mondani a császár tiszteletére!?).19 A jól felszerelt háztartás és a gazdag könyvtár ellenére azonban nem maradt fenn egyetlen tárgy, vagy könyv sem, amely Szabó Imre személyéhez köthető. A kanonokkal foglalkozó irodalom azonban említést tesz két portréfestményről is, amelyekről sejthető, hogy átvészelhették a halála óta eltelt közel két évszázadot. A festmények kapcsán Géfin Gyula Köberl kéziratát idézi: „Szombathely városa ezen nagy jótevője iránti háláját az által örökítette meg, hogy mind a polgári gyámoldában, mind a kórházban a jeles egyházi férfiúnak - amabban Biagio olasz, emebben Spreng Antal bécsi festőművész által készített olajfestményű arcképével díszes emléket biztosított,”ao Hozzá teszi még, hogy „Szabó Imrének az Emberbaráti kórházban őrzött képe ma is jó állapotban van. Az aggápoldában lévő, előbbinél művészibb kép már kevésbé. ” Mint fentebb utaltunk rá, az ispotályban (aggápolda) elhelyezett festmény reprodukcióját Géfin közölte is egyházmegye-történetei munkájában, az alábbi megjegyzéssel: „e portrait akkor készült, mikor Szabó Imre a Coll. Gemianicum- Hungaricum növendéke volt s ez a magyarázata annak, hogy vörös ruhában ábrázolja Szabót. ”21 Feltehetően ennek a reprodukciónak az eredeti pozitívját őrizte meg a Smidt Mtizeum Smidt Lajos múzeumalapító jegyzetei között.22 A képről már említést tesz Gegő Elek 1840. évi cikke is, amely további adatokkal szolgál a kép keletkezéséről. Az ispotály kápolnájáról írva megjegyzi: „Falán függ a' halhatatlan érdemű kanonoknak olajjal festett mellképe, mellyet midőn a’ sz. Apollinarisról nevezett romai collegium növendéke, s' a’ hittudományok’ harmad-évi hallgatója volt, életének 24dik évében 1770ben dón Biagio’ ecsete rajzola."‘i% A festmény Géfin Gyula korában (1929) azonban már az új ispotályban, a Kisfaludy utcai aggápoldában függhetett, itt fotóztathatta le a szerző, legalábbis erre utal a képaláírás: „Szabó Imre körmendi plébános. (Biagio festménye a szombathelyi aggápoldában J”24 A festményt a későbbiekben már csak Géfin nyomán közölték, az egyházmegye-történetben szereplő képmelléklet gyenge minőségű másolatát láthatjuk Krajczámé Ciema Lubica cikkében és Gyürky László internetes írásában is. Az eredeti festményt Géfin óta feltehetően nem is kereste senki. A festmény feltehetően egészen 1945-ig az új ispotály épületében volt elhelyezve, miután azonban az épületet bombatalálat érte, kimenthették onnan és a szeminárium épületében helyezhették el.25 Az épület államosítása után a festmény a püspökportrékkal együtt raktárba kerülhetett, és csak a rendszerváltás után, az Egyházmegyei Kollégium megszervezése után kerülhetett ismét az épület nyugati szárnyának lépcsőházába, az első és második emelet közötti forduló falára. Ahogy a fentiekben utaltunk rá, itt sikerült rábukkanj a közelmúltban. 61
