Mayer László (szerk.): Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2015/1 (Szombathely, 2015)

ESEMÉNYEK, HÍREK - Tóth Kálmán: Krónika, 2014. április-december

Szombathely MJV Kulturális és Sport Bizottságának elnöke nyitotta meg a tárlatot, majd a bemutatott gyűjtemény tulajdonosa, Skultéty Csaba ismertette kollekcióját. 10. A Savaria MHV Múzeum és a Vasi Múzeumbarát Egylet „Múlt, jelent, jövőt” mottójú szabadegyetemi képzése keretében dr. Kiss Gábor régész „Szombat­hely középkori vára” címmel előadást és szakvezetést tartott a Járdányi Paulovics István Romkertben. 12. A Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei Levéltára, a Faludi Ferenc Könyv­tár és a Csaba József Honismereti Egyesület szervezésében könyvpremiemek adott otthont a körmendi Batthyány-kastély: a színházterem aulájában bemutatták Benda Borbála „Étkezési szokások a magyar főúri udvarokban a kora újkorban” című könyvét. Az Archivum Comitatus Castriferrei sorozat 6. köteteként napvilágot látott kiadványt Koltai András, a Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levél­tárának levéltárosa ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Köszöntőt mondott Bebes István, Körmend város polgármestere. A „Múlt, jelent, jövőt” mottójú szabadegyetemi képzés a Vasi Skanzen­ben, dr. Nagy Zoltán néprajzkutató „Népi táplálkozás - a konyha és a kamra” című előadásával folytatódott. Szombathelyen, a Berzsenyi Dániel Könyvtár földszinti kiállítótermében, Kovács Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke ajánló szavaival, megnyílt a Képes Levelezőlap-gyűjtők Egyesületének országos kiállítása. 12-15. Szombathelyen tartotta éves vándorgyűlését a Magyar Régészeti és Művé­szettörténeti Társulat. A nyitónapon délelőtt, illetve kora délután érkezettek Simon Katalin, a Szombathelyi Egyházmegyei Kincstár és Könyvtár vezetője kalauzolásával megtekinthették a szombathelyi egyházmegyei gyűjteményeket és a püspöki palotát, továbbá az intézmény munkatársainak közreműködésével a Szombathelyi Képtár ki­állításait. Az Iseum Savariense Régészeti Műhely és Tárházban tartott tanácskozás résztvevőit Csapiáros Andrea, a Savaria MHV Múzeum igazgatója köszöntötte, majd az irányítása alatt álló szervezet kutatóinak és a műemlékvédelem helyi képviselőinek Vas megyei témákkal foglalkozó előadásai következtek. Az esti fogadás előtt - amelyen dr. Puskás Tivadar, Szombathely MJV polgármestere és dr. Takátsné dr. Tenki Mária kulturális tanácsnok mondott köszöntőt - lehetőség nyílt az Iseum állandó kiállításá­nak megismerésére. Pénteken Kőszeg történelmi belvárosa és a felújított kőszegi vár szakvezetéssel történő megtekintése, majd a rohonci (ma: Rechnitz, Ausztria) kísérleti régészeti vaskohászati telephez, a Csém (ma: Schandorf, Ausztria) határában található vaskori halomsírokhoz, a Búcsú közelében bemutatott római kori vízvezetékhez, továb­bá a nardai és vaskeresztesi római katolikus templomokhoz tett kirándulás szerepelt a programban. A szombat szintén a nevezetes régészeti emlékek felkeresésének jegyé­ben telt (Dozmat: r. k. templom; Vasvörösvár (ma: Rotenturm, Ausztria): Vörös to­rony, római kori territorium határa; Németújvár (ma: Güssing, Ausztria): vár, ferences kolostor temploma, Batthyány-kripta; Pinkaszentkirály (Vasalja része): r. k. templom; Ják: Szent György-templom, Apáti ház). Vasárnap szervezett és fakultatív programként a Savaria és a Smidt Múzeum kiállításai, a Járdányi Paulovics István Romkert, a Fő téri OTP-fiók alatti római kori útkereszteződés és a Szent Márton-templom megtekintése, valamint a velemi Szent Vid-hegyre történő kirándulás közt választhattak a résztvevők. 82

Next

/
Oldalképek
Tartalom