Mayer László (szerk.): Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2015/1 (Szombathely, 2015)
Pál Ferenc: Egy szombathelyi kispap, Szirmay József Nagy Háborús visszaemlékezése
I számból megalvadt vért mostak le-a robbanást kísérő légnyomás következtében egy ér megrepedt a nyálkahártyámban. De sebesülve nem voltam. Csak mozogni nem tudtam. Mintha egész testem megbénult volna. Rajtam kívül még egy káplár és két árkász feküdt a kavemában. Ok súlyosan voltak sebesülve. A káplárnak a váll lapockáját hasította ki egy bombaszilánk, a másik kettőnek kezét-kaiját tépte le. De nyöszörgésük jelentette, hogy élnek. A többiek a tisztjükkel együtt a felismerhetetlenségig széjjelszaggatva. így végeztem be 37 havi szakadatlan frontszolgálatomat 1917. szeptember 15-én. Két hónapig kórházban feküdtem. A bénulás fürdők használata és villanyozás következtében lassan javulni kezdett. November végén, bár sántán, de már vígan sétáltam. December 15-én új beosztásomat is megkaptam. „ Wird als schonungsbedürftig ins Evidenzbüro des k.u.k. Generalstabes (Wien) eingeteilt und hat sich sogleich beim AOK'.M in Baden zu melden. a későbbi 10 hónap folyamán sokszor keserűséggel kellett erre a táviratra visszagondolnom. Ha schonungsbedürftig voltam, úgy akárhová beoszthattak volna mint a vezérkar központi irodájába. A Monte Grappán,m Assiagonál*7 vagy a verduni fronton bizonyára kíméletesebb szolgálatban lett volna részem. Most következett számomra a poklok pokla, idegeimnek mesterséges elnyűvése, mindennek dacosan ellentálló fizikumnak az emberfeletti munka terhe alatt történt összeroppanása. Ha néhanapján séta közben utam a Kriegs minis téri umw stubenringi29 palotája előtt visz el, oly érzés vesz erőt rajtam, amilyen egy ártatlanul életfogytiglani fegyházra ítéltnek szívét dúlja át, ha amnesztiát nyerve egykori börtöne mellett halad el. Életemnek legsötétebb, legborzalmasabb emlékei fűződnek ehhez az erőt, hatalmat majesztétikusan30 sugárzó palotához. 10 hónapot töltöttem benne az 1918. okt. 31-én bekövetkezett összeomlásig. Utólagos számításom szerint az ott átélt 300 napból pontosan 230 napot íróasztal mellett görnyedtem, vagyis 10 hónapnak tejes háromneaued részét! Eau negyedrész maradt alvásra. Pihenésről, üdülésről szó sem volt, de nem is lehetett. Egyetlen mozgásom 10 hónap alatt az az 5 percnyi út volt, amelyet közeli lakásomból reggel a hivatalba és késő éjjel hazamenet megtettem. Az a munka, amely a vezérkar központi irodájában reám szakadt, valóban emberfeletti volt. Ma is csodálkozom rajta, hogy miként voltam képes azt elbírni. Nap-nap mellett reggel 9 órától éjfélig, éjfél után 2-3 óráig pihenés nélkül szakadatlan dolgoztam. Ez napjában 15-18 órai munkaidőt jelenet. Az anyagnak rengetegfelgyülemlése miatt hetenkint legalább egyszer, rendesen pénteki napon teljes „Durchmarsch-ot"31 végeztem. Ez abban állott, hogy szombatra virradva még mindig ott ültem, ahol péntek reggel a munkát megkezdtem. S a munkában átvirrasztott éjszaka után végigdolgoztam még az egész szombati napot. Vasárnapra hajló éjfél tájban, aztán hazavánszorogtam, hogy 40 órai szakadatlan lázas munkára a vasárnapot átaludva hétfőn reggel pihenten folytathassam tevékenységemet. Hiába rimánkodtam segéderőkért. A Hinterland számára, ahol a háború sorsa eldőlt, nem volt tiszt. Minden épkézláb embert a frontra diszponáltak. Csak június folyamán kaptam végre, miután hivatalomban a kimerültség következtében első ízben elájultam, egy hasznavehetetlen fiatal századost, aki azelőtt soha életében még hivatalban nem volt, s augusztus elején még két főhadnagyot a legsürgősebb írásmunkák elvégzésére. 69
