Mayer László (szerk.): Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2015/1 (Szombathely, 2015)
Púp Csilla: Az ölbői 1. világháborús hősi emlékmű létesítésének körülményei, 1924-1926
PI7P CSILLA KI ÖLBŐI 1. VILÁGHÁBORÚS HŐSI EMLÉKMŰ LÉTESÍTÉSÉNEK KÖRÜLMÉNYEI, 1924-1926 100 éve, 1914-ben tört ki az 1. világháború. Ami kezdetben néhány hónapos villámháborúnak indult, arról rövid időn belül bebizonyosodott, hogy több millió katona halálát követelő, évekig elhúzódó véres állóháború, illetve változó kimenetelű csaták sorozata. Magyarország a dualista Oszták-Magyar Monarchia részeként, a Német Birodalommal szövetségben vett részt, ahogy akkor nevezték, a Nagy Háborúban, s a 4 évig tartó harcok során több százezer katonája halt hősi halált a hadszíntereken. A hatalmas emberáldozat következtében már a háború alatt törvényben rendelkeztek az elesettek emlékének megőrzéséről. Ez volt a 1917. évi VIII. törvénycikk a hazáért küzdő hősök emlékének megörökítéséről, amely elrendelte, hogy „minden község (város) anyagi erejének megfelelő, méltó emléken örökíti meg mindazoknak nevét, akik lakói közül a most dúló háborúban a hazáért életüket áldozták fel."1 Az ezt követő 14730/1917. számú belügyminiszteri körrendelet részletezte az emlékművek létesítésekor figyelembe veendő szempontokat - az emlékművön megörökítendők körének meghatározása, a megörökítés módjának és helyének megválasztása, hazai kivitelező művész alkalmazása, stb. -, ugyanakkor kiemelte, hogy a „törvény végrehajtásának ideje ugyan a maga teljességében majd csak a háború lezajlása után érkezik el."2 Hősi emlékműveket már a háború alatt és azt követően is több településen avattak országszerte. Új lendületet az emlékműállításnak a Hősök Emlékünnepe 1924-ben nemzeti ünnepé nyilvánítása adott, május utolsó vasárnapját jelölve meg annak időpontjául.3 A háború során sok elesett katonát temettek el azonosítatlanul tömegsírokban távol egykori lakhelyétől és hozzátartozóitól. Az elhunyt katonák neveit megörökítő emlékművek az egyéni gyász, kegyelet megélését, a veszteség következtében érzett fájdalom, szenvedés, bánat feldolgozását is segítették, hiszen sok esetben csak ezek álltak rendelkezésre a hátramaradóknak méltó emlékezeti helyként, egyúttal a túlélők gyászközösségének kifejezését is szolgálták. Ugyanakkor a trianoni béke megkötését követően, a konszolidáció éveiben a hősi emlékművek állítása, valamint a háborúban elesett katonák emlékének állam által elrendelt kultusza egyszerre szolgálta a hozzátartozók gyászának feldolgozását és a Horthy-rendszer eszmei legitimációját is.4 „Az i ij, revíziós és irredenta politikai céloknak megfelelő többletjelentéssel lehetett felruházni ezeket az eredetileg kegyeleti célokat szolgáló emlékműveket.”5 52
