Mayer László (szerk.): Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2015/1 (Szombathely, 2015)

Karl Kraus: A Császár megbízásából a Sixtus-levelek titkos futára: Erdődy Tamás gróf (1886-1931)

Erdődy Tamás 1917. május 2-án kiállított útlevelének részlete91- az antant hatalmak, amennyiben Németország megtámadná a Monarchiát, utóbbi mellett sietve közbeavatkoznak,- azonnali tűzszünet és hadifogolycsere,- kétoldalú gazdasági blokád megszüntetése és a gabonaszállítások lehetővé tétele.”5 A tárgyaláson - amelyen részt vett Ottokar Czemin külügyminiszter is - Sixtus kifejtette, hogy az adott pillanatban a kiinduló helyzet rendkívül előnyös a Monarchia számára, mivel Oroszország, Románia és Szerbia már nem jelentenek katonailag veszélyt, ám az antant helyzetén az Egyesült Államok hadbalépése jelentősen javítana. Sixtus szóba hozta Németország viszonyulását egy esetleges különbékéhez. Czemin tagadta a Monarchia Németországtól való függőségét. A megbeszélésen jelenlévő Erdődy Tamás erről a következőket jegyezte fel napló­jában: „A Németországgal való kapcsolatok már nem tűntek teljesen »kósernek«, mivel Czemin - addigi nagyon germanofil/németbarát nézetei ellenére - is hajlott egy Németország nélküli különbékére. ’,9e A császár megerősítette, hogy a békekö­tés a szövetségestárs nélkül is megvalósulhat, és remélte, hogy az antant segít­séget nyújt a Monarchiának egy német támadás esetén.97 I. Károly átadta Sixtus hercegnek a második levelet, amely igazolta az addig lezajlott tárgyalások tényét, ám Olaszország igényeit és követeléseit nem érintette, mondván, hogy azokról csak Franciaország és Anglia válaszának megérkezése után kell tárgyalni. Erdődy Tamás a herceget szóban felvilágosította a császár és a miniszter helyzetéről.98 A levélhez csatolták Czemin négy pontból álló „aide-mémoire”-ját, azaz emlékezte­tőjét. Ennek 1. pontja kizárta Ausztria-Magyarország egyoldalú területcsökken­tését, a 2. felvetette a Monarchia integritására vonatkozó garanciák kérdést, a 3. választ helyezett kilátásba az első két pont megválaszolásának esetére, a 4. pedig megerősítette Ausztria-Magyarország béketörekvéseit. A 3. pontot Szixtus her­43

Next

/
Oldalképek
Tartalom