Mayer László (szerk.): Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2014/2 (Szombathely, 2014)

Adattár - Kosztolánczy Tibor: A Pelikán parki szovjet hősi emlékmű építésének története

Akinek nem lett kérges a keze, az burzsujnak számított. A beléjük nevelt felsőbbségtudat birtokában - magukra mutatva - büszkén jelentették ki: kultúra jeszty.0 Akit elvittek „málenkij robotra”,10 lehet, hogy csak évek múltán került haza valamilyen Szovjetunióban lévő munkatáborból - de egy részük soha nem tért vissza. A szombathelyi polgárok sem az utcán, sem otthonaikban nem érez­hették magukat biztonságban, bármikor elvehették vagyontárgyaikat, sőt az éle­tüket is. Asszonyaikat és lányaikat bújtatni kellett az erőszakoskodó szovjet katonák elől. Közvetlen céljuk csak a túlélés lehetett, az emberek a békekötés­től várták sorsuk jobbra fordtüását, remélve, hogy a megszállók majd elhagyják az országot. Addig is tudomásul vették, hogy a háborút elvesztették, és igyekez­tek a helyzetnek megfelelően viselkedni.11 Ezért is fogadták értetlenül a Szabad Vasmegye, a Szombathelyen elsőként megin­dított napilap első számában olvasható, a szovjet hadsereget dicsőítő mondatokat, ame­lyekből megtudhatták, hogy őket felszabadították: ,/Imikor ezt az első alkalmat arra használjuk fel, hogy hálánkat és köszönetünket nyilvánítjuk a nagy Szovjetunió bátor fiainak, akkor nemcsak a legelemibb kötelességünket teljesítjük, hanem annak a mély szeretetnek és csodálatnak adunk kifejezést, amellyel hazánk legjobb fiai sohasem szűntek meg adózni ama dicső szovjet néppel szemben, amelyik 25 év óta az emberiség előharcosaként verejtékezik, küzd és vérzik egy szebb, egy emberhez méltó jövőért. ”ia A SZOVJET EMLÉKMŰ ÉPÍTÉSÉNEK TÖRTÉNETE A szovjet hősi emlékmű létesítéséről szóló döntést Lvov ezredes, a Szövetséges El­lenőrző Bizottság kirendeltségének vezetője jelentette be 1945. május 1-jén, ami­kor a szombathelyi lakosoknak először kellett részt venniük szovjet típusú felvo­nuláson. Az újságban megjelentek szerint a Pelikán parkban megépítendő emlék­mű „kifejezésre fogja juttatni Szombathely lakosságának háláját és kegyeletét".13 A szombathelyiek már ekkor megismerhették az erőszakkal toborzott felvonulások koreográfiáját, a vörös zászlók kötelező lengetését. A szovjet vezetők - Lenin, Sztá­lin és Kalinyin - nagyméretű képeit a Megyeházán és a Szentháromság téren he­lyezték el, a képeket helyi festőművészekkel készíttették el. (A felvonulások a Rá- kosi-érában azután heti rendszerességgel ismétlődtek.) A döntést követően a szovjet emlékmű építésével kapcsolatos rendelkezéseket a polgármester, vagy helyettese írta alá, de az iratok ezzel a szöveggel kezdődtek: ,yAz orosz katonai parancsnokság rendelkezésére és a polgármester úr szóbeli uta­sítására. .."Az ügyintézők nyilvánvalóan tudtak arról, hogy törvénytelenséget cse­lekednek, és ezzel a kitétellel hárították el vélt felelősségüket. A mai olvasóban felvetődhet a kérdés, hogy milyen alapon építtették fel a szov­jet hősi emlékművet a szombathelyiek pénzén, méghozzá úgy, hogy a tehetősebb polgárokat tulajdonképpen megsarcolták. Az akkori állapotokat ismerve a győzte­sek jogán, de erre lehetőséget adott az 1945. január 20-án Moszkvában aláírt ma­gyar fegyverszüneti egyezmény: ,Д Magyar Kormány köteles rendszeresen magyar valutában pénzösszegeket kifizetni és árukat (üzemanyagot, élelmiszert... stb.) eszközöket és szolgáltatásokat rendelkezésre bocsátani, amelyekre a Szövetséges (Szovjet) Főparancsnokságnak funkciói teljesítésére, valamint a Szövetséges Alla­74

Next

/
Oldalképek
Tartalom