Mayer László (szerk.): Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2014/2 (Szombathely, 2014)

Adattár - Balló László: A műemléki táblák helyzete Szombathelyen – Melchior Hefele születésének közelgő 300. évfordulója elé

kettjével és divatjával, amint éppen e ragadványnév is pontosan jelzi, másrészt a felvilágosodás eszmerendszerének eredménye, amely harcol a lejárt rokokó rizsporos parókával jellemzett, romlott, befülledt társadalma, ízlése, erkölcse ellen. Egyébként a parókán megjelenő hosszú hajtincs sem copf, hanem lófarok, hiszen sosem fonták be, márpedig a copf pontosan hosszú haj fonatot jelent. Az sem lényegtelen, hogy a feszten nem fonat, hanem füzér. A kettő közötti különbség abban fogalmazható meg, hogy a fonat egy adott (haj)hosszúság nyalábainak összefonása, de addig csupán, ameddig e hosszúság tart, a füzér pedig valaminek, általában száras levelek és vüágok, esetleg gyümölcságak újabb és újabb darabjainak a füzértestbe fűzött ismétlésével létrehozott, elvben azoknak akár meddig hosszabbítható fonatát jelenti.3

Legújabban a magyar műtörténeti szaldrodalom is igyekszik kerülni a copf szó használatát, amely a múlt század 70-es éveiben még kifejezetten bizonytalanul kezelt kategóriaként volt jelen a „barokk” és a „rokokó” mellett a hazai műtörténeti munkákban.6 Az új szóhasználatot az az egyszerű tény is indokolttá teszi, hogy éppen az osztrák Hefele Menyhértnek és művész honfitársainak nyugat-magvaror- szági tevékenysége, de rajtuk kívül igen jeles magyar mesterek életműve is, mint például Fellner Jakabé, létrehozza az önálló ízű és ízlésű magyar korai neoklasszicizmust, amely jellegzetes formavilágával: árnyalataival, arányrendszerével, esztétikai színvonalával ugyan olyan meggyőző erővel és vitathatatlan határozottsággal elkülönülő, sajátos része az európai neoklasszicista stílusfolyamnak, mint Angliában a George III. stílus, Franciaországban a style Louis XVI, avagy Ausztriában a II. József, (vágyás a „Zopf’) stílus. A neoklasszicizmus szó használatát, mint legkorrektebb stíluskorszak-meghatározást, Pallót teszi általánossá egyik bútortörténeti munkájában 1987-ben,7 és Nyugat-Európál>an már évtizedek óta egységesen így jelölik e korszakot a műtörténészek. Ez a megnevezés nálunk lényegében a „klasszicizáló késő barokk” terminust váltja fel. E váltást az teszi szükségessé, hogy a korábbi megjelölés a barokk, a rokokó és a neoklasszicizmus egymást kizáró és mégis együttes, egyszerre való jelenlétének ellentmondását sugalmazza. A megnevezés egyrészt arra utal, mintha maga a barokk még nem lett volna klasszicizáló stílus, noha nagykőn is az volt, másrészt arra, hogy a (neo)klasszicizmus stí- lustörténetileg a barokk folytatása, ami igaz is, de a közbülső rokokó közel 60 évét - látszólagos negligálása miatt - az értelmezés összemosta a vele teljesen eltérő stílus folyammal, a klasszicizmussal. Mindeme fogalomzavart tükrözik a fentebb említett értelmezhetetlen megközelítések is.

Nos, a szombathelyi korai neoklasszicizmus városképi értékei őrzésének és ápolásának egyik, nem túlzottan költséges, de alapvető része a műemléki táblákkal való tájékoztatás. Mára e téren meglehetősen siralmas állapotokat mutat belvárosunk: a szeminárium, avagy az Eölbey-ház homlokzatáról például nyomtalanul eltűntek a korábban létezett táblák - nem tekintve egyszerű turistatájékoztatónak a szeminárium korabeli, 1780. évi, magas elhelyezése miatt nehezen olvasható latin nyelvű feliratát jelenleg semmi nem jelzi több épület mibenlétét, keletkezésének időpontját, tervezőjének személyét, várostörténeti, városképi és építészeti fontosságát. Néhány jeles épületen találhatunk ugyan műemléki táblát, de ezek több mint felerészben téves, illetve hibás adatokkal tájékoztatják félre az érdeklődőt. A Szegedy55