Mayer László (szerk.): Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2014/2 (Szombathely, 2014)

Adattár - Zágorhidi Czigány Balázs: Szombathelyi ispotályok az újkorban. 1. rész – A városi ispotály vagy polgári gyámolda

A Gyöngyös utca Szentmárton felől, előtérben az Ungár malom épületei, mögöttük a Polgári Gyámolda átalakított egyemeletes épülete, 1900. (MNL VaML Vizmathy Géza fényképgyűjteménye 7. föl. 38. sz.) ez ideig nem ismert, de a városi térképek - mint fentebb láttuk - egyértelműen jelzik az épület helyét és tömegét, sőt némelyik magára a kápolnára is utal.56 Az épület ebben az állapotában érte meg a 19. század végét, amikor már végleg korszerűtlenné vált. A városi tanács a szegényügy általános rendezése keretében 1896-ban döntött arról, hogy új szegényházat épít a régi épületet pedig üzletek és magánlakások céljára hasznosítja.57 A Polgári Gyámolda új épülete az egykori ispotály telkének ellentétes oldalán épült fel,58 ahol éppen ekkor volt kialakulóban egy új utca, amelyet így egy rövid ideig Gyámolda utcának neveztek, majd 1903-tól Kisfaludy Sándor nevét vette fel.50 A régi épület átalakítására Brenner János szombathelyi építész nyújtott be terveket és árajánlatot, amelyet a városi közgyűlés 1898. március 29-ei ülésén foga­dott el.60 Sajnos, az átépítési tervek ebből a korszakból sem maradtak fenn, de az épület lényegében a mai napig ebben a formában áll. Ezt az állapotot rögzítette a Szent Márton utca irányából 1900-ban készült fénykép, amelyen az Ungár-féle malom fő- és melléképülete után egy hosszan elnyúló, egyemele­tes épület látható, ennek földszinti ajtósora kis üzletekre, az emeleti ablaksor pedig minden bizonnyal lakásokra utalhat. Az épület homlokzatát - a maival megegyező módon - a keleti és a nyugati oldalon egy-egy kiugrás (rizalit) töri meg, amelyet kisebb párkányfal is hangsúlyoz, a mainál gazdagabban tagolt homlokzat pedig igényes építészeti kivitelről árulkodik.61 A ma Szent Márton utca 13-15. számot viselő ház a 2. világháborús bom­bázások és a szocialista városépítészet pusztításai után a szombathelyi belváros épületeinek többségéhez hasonlóan éppen csak sejteti egykori igényesebb meg­49

Next

/
Oldalképek
Tartalom