Mayer László (szerk.): Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2014/2 (Szombathely, 2014)

Mayer László: Vas vármegyei zsidó családok. 1. rész – A szergényi Geistek

Geist Tivadar (1883-1924) Tivadar középiskoláit helyben végezte, és a ko­lozsvári (ma: Cluj-Napoca, Románia) egyetemen 1910-ban avatták jogi doktorrá. Szombathelyi ügyvédi irodája vezetése mellett aktívan bekap­csolódott a várospolitikai küzdelmekbe. 1915- től 1917-ig özvegy édesanyját képviselve, majd 1918-tól saját jogon került a képviselő-testületbe. A Vasmegyei Háztulajdonosok Szövetségének el­nöke, a Vasmegyei Általános Takarékszövetkezet igazgatósági tagja, az Árvizsgáló Bizottság elnöke stb. pozíciói, a Gazdaszövetségben végzett mun­kája a közügyekért síkra szálló, ambiciózus vezér- egyéniség jegyeit mutatták, amelynek kiteljesedé­sét korai halála akadályozta meg.37 Geist Tivadar (Fehér, 1927. 62. p.) A NEGYEDIK NEMZEDÉK Geist Kéné (1(X)4-1986) Geist Jenő és Neuwirth Katalin házasságából Szombathelyen, 1904. december 1-jén született René.58 A kongresszusi izraelita elemi iskola 4. osztályának elvégzése után 1915-től magánta­nulóként folytatta tanulmányait az állami főre­áliskolában.59 A 4. tanévet követően 1919. de­cember 19-én, a főigazgatói engedéllyel tett fel­vételi és különbözeti vizsga után kezdte meg az 5. osztályt az állami leány középiskolában, ahol 1923-ban jelesen érettségizett.60 A fiatal hölgyet 1928-ban jegyezte el majd vette nőül a fővárosi Kerpel gyógyszerész-dinasztia tagja, Pál. A júni­us 21-ei polgári esküvő után 3 nappal került sor az egyházi szertartásra a szombathelyi kongresszusi izraelita zsinagógában.61 A Kovács nagyszállodában rendezett lakodalom a helyi társasági élet egyik jelentős eseményének számított, ahol a 100 főt meghaladó vendégseregben- a családtagok mellett - a hitközség és a városvezetés illusztris személyisé­gei is megjelentek.68 A feleség követte féijét Budapestre, ahol az 1928-ban megvásárolt „Szent István” patikát működtették.63 Emellett részt vettek a család érdekeltségi körébe tartozó, 1924-ben alapított „Certa” (Gyógyszeré­szeti) Laboratórium Részvénytársaság irányításában.64 René 1947-ben, fia- Tamás - 1952-ben szerzett gyógyszerész oklevelet.65 Kerpel Pál 1964-ben, neje 1986-ban, gyermekük 2003-ban halt meg - mindannyian a Kozma utcai temetőben nyugszanak.66 Geist René és Kerpel Pál esküvői fotója (SMHK161) 25

Next

/
Oldalképek
Tartalom