Mayer László (szerk.): Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2014/2 (Szombathely, 2014)
Sulyok Izabella: Keresztény érdekek védelmében? A gettósítás hatása a gettók részére kijelölt területen élő nem zsidó lakosság életére Vas vármegyében 1944-ben
lakosság részéről. Veszprémben szintén nagyobb mértékben voltak tekintettel a nem zsidó lakosok érdekeire. Emiatt vetették el a város szélén felállítandó gettó tervét és részesítették előnyben a város közepén, két helyszínen felállítandó gettó ötletét.41 Vasváron a gettó céljára a Ragendorfer-féle háztömböt jelölték ki. A gettósításig ebben az épületben működött a Magyar Király vendéglő, kávéház és mozi. A megoldás előnye a nem zsidó lakosság szempontjából az volt, hogy lakásokat nem érintett. A vendéglőt Gottlieb Lipót házába helyezték át, a helyi kefeüzem ugyancsak zsidó ingatlanokba költözött át. A mozi viszont leállt.42 Ezzel a Magyar Király Mozgóképszínház tulajdonosának, Varga Imrének a megélhetése került veszélybe. Ezért május 19-én a vasvári járási főszolgabírónak címzett kérvényben a kiesett jövedelme biztosítását kérte.48 A kérvény még aznap megérkezett a főszolgabírói hivatalba, de annak további sorsát nem ismeijük. Semmi nem utal arra, hogy a hivatalban az érkeztetésen túl bármit tettek volna a kérvénnyel. A vasvári gettó lakóit 1944. június 20-án szállították át a szombathelyi gettóba. Varga tehát legkorábban ezt követően nyithatta meg újra a mozi kapuit. Ez legalább másfél havi jövedelem-kiesést jelentett. A vendéglő átköltöztetésének, majd későbbi visszaköltözésének költségeit nem ismerjük, ahogy azt sem tudjuk, igényeltek-e emiatt bármilyen kompenzációt. Sok helyen a zsidók gyűjtőtáborba szállítása és deportálása sem jelentette azt, hogy a települések említett problémái megoldódtak volna. A gettók területe az esetek többségében még hónapokkal a zsidók deportálása után is le volt zárva, így próbálták biztosítani az ott elhelyezett ingóságok megőrzését. Ez nem minden esetben volt hatékony megoldás, a lezárt területre és a lakásokba több betörés is történt, amelynek során a türelmetlen nem zsidó lakosok maguk vették kezükbe a zsidó vagyon redisztribúciójának irányítását.44 Számos településen a zsidók gettóba zárásával majd deportálásával a helyiek orvos, vagy gyógyszertár nélkül maradtak. A Dunántúli Néplap 1944. június 23- án Jánosháza gyógyszertár és orvos nélkül címmel közölt cikket. Bár a szerző örömmel állapította meg, hogy a település „fellélegzett” a zsidók Sárvárra történő átszállítása után, kénytelen volt elismerni, hogy a deportálás a jánosháziaknak számos kellemetlenséget is okozott. A település egyetlen gyógyszerészét ugyanis szintén a sárvári gyűjtőtáborba szállították. Ezért a jánosháziak kénytelenek voltak átjárni Celldömölkre, ha gyógyszerre volt szükségük. Azonban délelőtt 10 és délután fél öt között nem volt vonatközlekedés a két település között. A gyógyszerészen kívül a település két zsidó orvosát is Sárvárra vitték. így a településen csak egy orvos maradt, aki azonban egyedül képtelen volt ellátni a feladatot. A lap sürgette új gyógyszerész és orvosok kirendelését a településre.45 Erre viszont kevés remény volt, mivel az orvos- és gyógyszerészhiány a zsidó orvosok és gyógyszerészek tömeges deportálása miatt az ország egész területére jellemző volt.40 Megállapíthatjuk, hogy a gettósítás eltérő mértékben volt hatással az egyes települések lakosságára. A legnagyobb vesztes Vas vármegyében Jánosháza volt, amelynek az összlakossága közel negyedét kitevő zsidók gettóba tömörítését kellett megoldania. Összességében a vármegyében a gettósítással a lakástulajdonosok sok esetben a költözködés szerény költségei árán jutottak a korábbinál jobb, nagyobb lakáshoz. A lakáshivatal arra különösen nagy figyelmet fordított, hogy 18
