Mayer László (szerk.): Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2014/2 (Szombathely, 2014)
Sulyok Izabella: Keresztény érdekek védelmében? A gettósítás hatása a gettók részére kijelölt területen élő nem zsidó lakosság életére Vas vármegyében 1944-ben
jelenthetett volna megoldást. A Vasvármegye 1944. május 18-án arról számolt be, hogy Mészáros Hugó polgármester már az előző héten táviratban sürgette a lezárt zsidó üzletek felnyitásának és kiutalásának engedélyezését.34 A cikk nem említi, de a szombathelyi polgármester minden bizonnyal a Kereskedelem- és Közlekedésügyi Minisztériumnak címezte a táviratot. Mivel az ország számos településén nagy számban előfordultak hasonló esetek, a minisztérium 1944. június 1-jén rendelettervezetet készített a zsidók üzlethelyiségeinek hasznosítására vonatkozóan. A tervezet 1. § 1. bekezdése kimondta, hogy ha a „nemzsidó iparos üzlet- vagy üzemhelyisége [...] a zsidóknak lakóhelyül kijelölt területen van, az elsőfokú iparhatóság az iparos (kereskedő) részére üzlethelyiséget vehet igénybe azok közül az üzlethelyiségek közül, amelyeket az 50.500/1944. KKM, illetőleg az 58.000/1944. KKM számú rendelet értelmében be kellett zárni-”35 A rendelettervezetet a belügyminisztérium 1944-én június 7-én véleményezte.36 Az idézett bekezdés szövegén nem változtattak, így az belekerült az 1944. június I4én kiadott 2150/1944. M.E. számú rendeletébe, amely a zsidók üzlet- helyiségeinek hasznosítását szabályozta.37 A rendelet tehát egy hónappal a Vas vármegyei gettók felállítása után jelent csak meg. A végrehajtás lassan haladt, ráadásul egyes településeken, például Szombathelyen is a lezárt zsidó üzletek egy része a gettó területén volt, vagyis továbbra sem lehetett kiutalni. A szombathelyi helyzet tarthatatlanságára 1944. május 20-án olvasói levélben is felhívták a figyelmet a Vasvármegye hasábjain. A levél írója azt javasolta, hogy az üzlettulajdonosoknak és alkalmazottaiknak engedélyezzék a belépést a gettó területére.38 Erre nem került sor. Nem minden kereskedő, illetve iparos igyekezett új üzlethelyiséget találni a gettó területén kívül. Bécsy Mária kalapkészítő 1944. június 28-i kérvényében a polgármestertől 13500 pengőnyi kára megtérítését kérte. Kérelmét azzal indokolta meg, hogy üzleti tevékenységét a gettó felállítása miatt nem folytathatta, mivel a vásárlói nem léphettek be az üzletbe. Augusztus 1-jén módosította kártérítési igényét, a korábbi összeghez a július hónapban keletkezett 1520 pengő kárát is felszámolta, mivel üzlethelyiségét még ekkor sem tudta újra elfoglalni. A műszaki tanácsnok július 26-án megállapította, hogy a Bécsy Mária a gettó felállítását és lezárását követően nem igényelt másik üzlethelyiséget. Augusztus folyamán visszatérhetett a régi üzlethelyiségébe. Ettől függetlenül kártérítési igényét a polgármester 1944. szeptember 11-én továbbította a zsidók anyagi és vagyonjogi kormánybiztosának.39 A kérelem elbírálásáról nincs információnk. Ahogy azt sem tudjuk, hogy miért nem próbált meg Bécsy Mária új üzlethelyiséget igényelni. A szombathelyi helyzet nem volt egyedi, minden olyan városban és községben szembesültek vele a helvi kereskedők és iparosok, ahol a gettót a település központi utcáiban állították fel. Ugyanakkor Szombathelyen nem egyeztettek előzetesen a gettó helyéről az érintett nem zsidó lakás-, illetve üzlettulajdonosokkal. Előzetes egyeztetésre a megyében nem találtunk példát, azonban a szomszédos Veszprém vármegyében a pápai gettó kijelölése előtt a polgármester egyeztetett a nem zsidó érintettekkel.40 Arra vonatkozóan nem rendelkezünk információval, hogy az előzetes egyeztetés eredményeként kevesebb volt-e a későbbi panaszos beadvány a nem zsidó 17
