Mayer László (szerk.): Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2014/2 (Szombathely, 2014)
Sulyok Izabella: Keresztény érdekek védelmében? A gettósítás hatása a gettók részére kijelölt területen élő nem zsidó lakosság életére Vas vármegyében 1944-ben
hogy az igazolt kiadások megtérítéséhez szükséges összeget az egyes településeknek kellett megelőlegezniük. Az egyes települések által kifizetett kártérítések ösz- szegét a települések részére elvileg a zsidók központi számlájáról kellett kifizetni. Az utalás azonban bizonytalan és lassú volt.30 Valószínűsíthető, hogy a „vonakodó” települések nem tudták, vagy a bizonytalan központi kifizetések miatt nem merték megelőlegezni a kártérítések összegét. Kevés adatunk van azokról a lakásbérlőkről, akik a gettósítás előtt zsidó tulajdonban álló házat, illetve lakást béreltek. Pintér József nagykölkedi lakos esete nem tekinthető általánosnak. Pintér internálásból tért vissza Nagykölkedre. Internálását megelőzően Fürst Mórné és Fürst Erzsébet lakását bérelte. Pintér május 9-én hazatérve azzal szembesült, hogy a korábban általa bérelt lakásba új bérlő költözött, saját otthagyott ingóságainak egy része eltűnt. Az ott lakó Keglovics Józseftől követelte vissza ingóságait.31 Az sajnos nem derül ki az iratból, hogy Keglovics még a gettósítás előtt vette-e bérbe az ingatlant. Ha nem, akkor a településen igen gyorsan kerültek új lakók a zsidó lakásokba. Az sem állapítható meg, hogy Pintér ingóságait ki és mikor vitte el, csak az látszik biztosnak, hogy azok a zsidók körmendi gettóba szállításakor „elkeveredtek”. így tehát Pintér közvetve a gettósítás „kárvallottjának” tekinthető. Az ügyben nyomozó csendőrjárőr azonban „bűncselekményt fennforogni nem látott,” ezért feljelentés nem történt. Nyilván egyszerűbb volt azon bérlők esete, akik a gettósítás idején otthon tartózkodtak, mivel ők nagyobb eséllyel meg tudták védeni saját ingóságaikat a zár alá vételtől. A zsidó üzlethelyiségek helyzete bonyolultabb volt a lakásokénál. Szombathelyen az üzletek nagy része az árukészlettel együtt 1944. március 31. óta zár alatt volt.32 Ez az állapot több szempontból is ütközött a keresztény lakosság érdekeivel, illetve elvárásaival. A zár alá vett üzletek nem zsidó alkalmazottai elveszítették munkájukat. A zsidó üzlettulajdonosoknak ugyan kötelessége lett volna kifizetni az alkalmazottak bérét, de erre nem minden esetben volt lehetőség. A nem zsidó ügyfelek csak nehézkesen jutottak hozzá a már megrendelt és esetenként kifizetett árukhoz. Amíg a zsidó üzletek zár alatt voltak, addig azokat keresztény kereskedők részére kiutalni nem lehetett, holott erre komoly igény mutatkozott. Az igénylők közé tartozott az a mintegy 50 iparos és kereskedő, aki a szombathelyi gettó lezárása után nem léphetett be a saját üzlethelyiségébe külön engedély nélkül. Emiatt egyrészt veszélybe került a megélhetésük, másrészt az ügyfeleik sem jutottak hozzá a megrendelt és sok esetben már kifizetett árukhoz. A lakásbérlőkkel, valamint -tulajdonosokkal ellentétben az üzlethelyiségek bérlőinek nem volt lehetőségük arra, hogy megtartsák a gettó területén lévő üzletüket. Legalábbis erre utal Lakner József szombathelyi fényképész üzletáthelyezési ügye. Lakner 1944. május 21-én jelezte a polgármesternek, hogy tevékenységét a Szent Márton utcába helyezte át, miután a gettó területére eső Kossuth Lajos utcai üzletét a „hatóság felszólítására” kénytelen volt elhagyni. A hatósági kényszerítés tényét a javadalmi hivatal is megerősítette az üzletáthelyezési kérelem véleményezésekor. Az iratból az is kiderül, hogy Lakner talált másik - feltételezhetően nem zsidó - üzlethelyiséget a gettón kívül.83 Május második felében azonban még számos kereskedő és iparos nem talált üzlethelyiséget a gettón kívül. A helyzetre a zsidó üzletek felnyitása és kiutalása 16
