Mayer László (szerk.): Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2014/2 (Szombathely, 2014)
Sulyok Izabella: Keresztény érdekek védelmében? A gettósítás hatása a gettók részére kijelölt területen élő nem zsidó lakosság életére Vas vármegyében 1944-ben
hol életviszonyainak és állandó keresetének megfelelő lakás áll rendelkezésre.’,2e Elsősorban tehát Kiskos Istvánná nem lett volna köteles elfogadni a felajánlott Széli Kálmán utcai lakást. Kérdés azonban, hogy volt-e lehetősége a költözés előtt felmérni a cserelakás állapotát? Ha pedig visszautasította volna azt, akkor kapott volna másik lakást? Elméletben egyébként arra is volt lehetőség, hogy a korábbi lakásában maradjon, a szombathelyi gettórendelet rendelet - az 1610/1944. M.E. sz. rendelettel összhangban - ugyanis nem tette kötelezővé a nem zsidók kiköltöztetését a gettó területéről. Ezzel a lehetőséggel azonban vélhetően kevesen éltek. Bár a Kiskos Istvánné ügyében hozott elutasító döntés indoklása arra enged következtetni, hogy a költségek megtérítésénél a rosszabb anyagi helyzetben lévők kedvezőbb elbírálás alá estek, ezt a kérelmezők esetei nem támasztják alá. Özv. Hayden Sándomé vagyontalan özvegyasszony egyszobás Rákóczi Ferenc utcai lakásából költözött a Kinizsi Pál utcába egy egyszobás lakásba a gettósítás miatt. Az önhibáján kívüli költözködés költségeivel összefüggésben 63 pengő 10 fillér megtérítését kérte június 18-án. A költségeket számlákkal igazolta. A hivatal hasonlóan járt el, mint Kiskosné esetében. Megállapították, hogy a kérelmező a költözéssel rosszabb helyzetbe került, a felmerült költségeket igazoltnak és jogosnak találták. Özv. Hayden Sándoménak mégsem térítették meg a költségeit. Az ügy 1944. október 25-én zárult le, az alábbi eredménnyel: ,Д kérelmező meghalt. Irattárba!”*7 Kiskos Istvánné és özv. Hayden Sándomé eseténél gyorsabban zárta le a szombathelyi polgármesteri hivatal Roznár János ügyét. Ő nem tett panaszt a cserelakás állapotával kapcsolatban, csupán a gettó területén lévő 5 szobás lakásából történő kiköltözködésének, majd későbbi visszaköltözésének várható költségeit kívánta megtéríttetni. Roznár így július 3-án beadott kérvényére már augusztus 23-án megkapta az elutasító választ.28 Ennek alapján egyébként valószínű, hogy azokban az ügyekben, ahol az elbírálás hosszabb ideig tartott, a hivatal valóban fontolóra vette a költségek esetleges megtérítését. Ha ugyanis már kezdettől fogva el akarták volna utasítani a kérelmeket, akkor azt sokkal hamarabb, kevesebb vizsgálódás után is megtehették volna. Különösen mivel a döntés ellen a kérelmező nem nyújthatott be panaszt vagy fellebbezést. Kiskos Istvánné és a többi kérelmező ügyeiben hozott döntések arra utalnak, hogy a Vas megyei és különösen a szombathelyi közigazgatás még az igazolt és jogosnak tekinthető kiadások megtérítésétől is elzárkózott. Álláspontjukon még az sem változtatott, hogy Kiskos István volt polgármester - bár erre nem rendelkezünk kézzelfogható bizonyítékkal - valószínűsíthetően jó társadalmi kapcsolatokkal rendelkezett. A szombathelyi csekély fizetési hajlandóság azért is különös, mivel a kifizetéseket végső soron a zsidók vagyonából állták volna, így az hosszú távon nem okozott volna a városnak, illetve a megyének veszteséget. Több megyében, köztük Zalában is valószínűleg éppen ez utóbbi körülmény miatt tanúsítottak a polgármesterek és főszolgabírók engedékenyebb magatartást a kártérítési igényekkel kapcsolatban, engedelmeskedve a zalai alispán ezirányú határozott elvárásának. Azt meg kell azonban jegyezni, hogy a kérvények elbírálása és a kártérítések kifizetése ott is igen lassan haladt, sok esetben nem is történt meg 1944. október 15-ig, a nyilas hatalomátvételig.20 Azt is meg kell említeni, 15
