Mayer László (szerk.): Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2014/2 (Szombathely, 2014)
Sulyok Izabella: Keresztény érdekek védelmében? A gettósítás hatása a gettók részére kijelölt területen élő nem zsidó lakosság életére Vas vármegyében 1944-ben
zetbe Celldömölk nagyközség kerülne a tervezet megvalósítása esetén, mert nem kevesebb, mint 830 zsidó elhelyezéséről kellene gondoskodnia, holottjelenleg még egy bútorozott szobát is nehéz lenne bérbevenni, annyira felduzzadt a lakossága. Csupán Jánosházáról 466 zsidót kellene Celldömölkre áttelepíteni, Alsóságról pedig 109-et és Nagysimonyiból 101-et.',u Valójában Celldömölk és Jánosháza összlakossága, illetve a zsidó lakosok száma és aránya közel azonos volt. Az 1941. évi népszámlálás adatai alapján Celldömölknek 5909 fős lakossága volt, amelyből 439 fő (7.43%) minősült zsidónak. Ugyanabban az évben Jánosháza 4227 lakójából 389 (9.2%) volt zsidó.12 Eszerint Celldömölkön a zsidók létszáma valamivel magasabb volt, mint Jánosházán. Az összlakosságon belüli arányuk Jánosházán volt magasabb, de mindkét településen meghaladta az 5 százalékos országos átlagot. A sajtóban megjelent 1944-es népességre vonatkozó adatok alapján 1941 óta Celldömölkön csupán tizenkét fővel (451 fő) nőtt a zsidó lakosok száma, más források szerint létszámuk 443 fő volt. Ezzel szemben Jánoshá- zával kapcsolatban a Dunántúli Néplap 466 zsidó lakossal számolt 1944-ben.13 Ez utóbbi szám azonban túlságosan magasnak tűnik, ráadásul a lap adatai sem az alis- páni hivatal, sem a zsidó hitközségek által készített kimutatásokkal nem egyeznek. Ennek alapján valószínű, hogy a lap 1930-as népességi adatokkal számolt. A zsidó hitközség 1944-es összeírása szerint Jánosházán 343 fő zsidó élt.14 A fenti adatok alapján az mindenesetre megállapítható, hogy a gettó létrehozása nem jelentett volna aránytalanul nagyobb terhet Celldömölknek, mint Já- nosházának. Valószínűsíthető, hogy a „tisztviselőváros” Celldömölk nagyobb érdekérvényesítő képességgel rendelkezett Jánosházánál, így sikerült kivonnia magát a gettó felállításával járó kellemetlenségek alól. A celldömölki járásban tehát a gettót Jánosházán a Széchenyi, Mátyás király és Apponyi utcákban jelölték ki, a beköltözés határidőre befejeződött. A celldömölkihez hasonló érdekérvényesítő sikerre sem a megyében, sem a III. (szombathelyi) csendőrkerület másik három megyéjében15 nem találunk példát. A Zala megyei Pacsán ugyan próbált a főszolgabíró fellépni a gettó felállítását elrendelő Hunyadi László főjegyző akaratával szemben, de nem járt sikerrel.16 Celldömölkhöz hasonlóan Jánosháza sem látta szívesen a gettót. Tekintettel arra, hogy a celldömölki járás, valamint Jánosháza község iratai a háború alatt megsemmisültek, a helyzetről csak a helyi sajtóból tájékozódhatunk. A Celldömölki Hírlap 1944. június 10-én Bajok vannak a jánosházi gettó körül címmel közölt cikket. A cikk szerzője megállapította, hogy a celldömölki járásból az összes zsidó Jánosházára telepítésének a helyi tisztviselők és iparosok már az első perctől fogva nem örültek. Egyrészt azért, mert sokaknak kellett elhagynia a gettó területére eső lakását. Másrészt „pedig mégis igen sok ’ennyi’ zsidó egy rakáson.'47 Az bizonyos, hogy a megyében Jánosházának jelentette a legnagyobb terhet a gettósítás. 1944. május 11-től 1944. június 17-ig - amikor is Sárvárra szállították a jánosházi gettó lakóit - a település körülbelül 5000 fős összlakosságának mintegy 23 százalékát a gettóba zárt 1130 zsidónak minősített lakos tette ki. A megye más gettóiban ez az arány 10 százalék alatt maradt. A 40000 fős Szombathely gettójába körülbelül 3200 főt (8 százalék) tömörítettek össze. Vasváron 12
