Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2013/2 (Szombathely, 2013)
ADATTÁR - Soós István: Egy adománylevél margójára. – A Szentgotthárdi Apátság betagolása 1734-ben az alsó-ausztriai Heiligenkreuzi Ciszterci Apátságába
elsődlegesen a cisztercieknek van joga arra, hogy az apátságra vonatkozó ősi jussukat érvényesítsék. A jezsuiták Csáky halála után, 1733-ban III. Károlyhoz benyújtott folyamodványukban ismételten maguknak követelték az apátságot. Beadványukban szerfelett sérelmezték, hogy az 1700-ban Kollonich által rájuk ruházott és 1702-ben királyi jóváhagyással megerősített tulajdonjogukat az apátságra az elmúlt 2 évtizedben figyelmen kívül hagyták, és az apátságot jogos birtoklásuk ellenére részint másoknak adományozták, részint pedig az újonnan előállt helyzetben az apátság birtokosának ciszterci rendet kívánják megtenni. Hivatkozva a Magyar Kancelláriához korábban beteijesz- tett panaszaikra és az ügyükben korábban lefolytatott vizsgálatokra, joggal remélhették, hogy az apátság tulajdonjogát rájuk fogják ruházni, és nem a ciszercieknek. A kérdés végleges lezárása érdekében a kormányszékek pártatlanságára apelláltak, és azt követelték, hogy a ciszterciekkel időközben megindított tárgyalásokat függesszék fel. Végül pedig arra hivatkozva, hogy az általuk benyújtott birtokjog-biztosító iratok, valamint az apátságért és birtokaiért lefizetett jelentős összegek minden kétséget kizáróan igazolják birtokjogukat, ítéljék nekik az apátságot. Érveik között azt is felhozták, miszerint a ciszterciek az elmúlt évtizedekben elhanyagolták az apátság feletti gondoskodást, ennélfogva ők nem térhetnek vissza korábbi tulajdonukba és nem formálhatnak igényt a „visszatérési jog” címén az apátságra, hacsak az uralkodó arról, mint több más egyházi birtok esetében, másként nem fog rendelkezni.41 A jezsuita rend fáradozásai az apátság megszerzéséért azonban hiábavalóknak bizonyultak. Időközben a kamara az 1733-ban, az ugyanezen év március 7-én, Pozsonyban (ina: Bratislava, Szlovákia) III. Károly rendelete értelmében létrehozott Cassa generalis parochorum (Általános lelkészpénztár) javára lemondott az apátság és tartozékainak a tulajdonjogáról. Az uralkodó ideiglenesen betöltetlenül hagyta az apátságot, és annak 7000 forintra taksált éves összes jövedelmét 1733. január 1-jéig visszamenőleg a lelkészpénztárba utaltatta.42 Miután azonban a heiligenkreuzi ciszterci apátság apátjának, Robert Leebnek az apátság és a hozzá tartozó birtokok tulajdonjogáért vívott küzdelemben sikerült megnyerni magának és rendjének az uralkodó és az udvari körök támogatását, III. Károly 1734. július 1-jén a Magyar Királyi Helytartótanácshoz intézett rezolúciójában arról értesítette a kormányszéket, hogy az apátságot visszahelyezte a ciszterciek birtokába és annak új apátjává Leebet nevezte ki.43 III. Károly július 14-én a Magyar Kamarával ismét közölte fenti döntését, amelyet egyszersmind Leeb apátnak is megküldött.44 Az apátság a heiligenkreuzi apát számára 1734. július 29-én kibocsátott adománylevéllel 343 esztendő elteltével úgymond ismét „iure postliminio”, azaz „visszatérési joggal”, valójában azonban „salvo iure alieno” és „proprio suo periculo et expensis”, vagyis „más jogának sérelme nélkül” és „saját maga kockázatára és költségére” visszakerült a ciszterciekhez.45 Leebnek és a heiligenkreuzi apátságnak az adománylevélben előírt feltételeken kívül igen nagy anyagi áldozatokat is szükséges volt hoznia: át kellett vállalni a zálog- hitelezők költségeit, a szentgotthárdi apátság épületeinek és templomának, 24
