Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2012/2 (Szombathely, 2012)
ADATTÁR - Rudolf Kropf: „Szolgasorban” – Cselédek a szalónaki uradalomban a 18. század közepétől a 19. század közepéig
azok létrejötte részben a birtokos mezőgazdasági termékekkel való kereskedelmi tevékenységére vezethető vissza.12 A szalónaki uradalomban a parasztok rendszerint egy, ritkán két tehenet, egy-két lovat és ritkán ökröket tartottak. A paraszti gazdaságokban egy cseléd vagy cselédlány alkalmazását - azonos portanagyság és azonos állatállomány mellett - a rendelkezésre álló munkaerő-kapacitás - családfő, felesége, a gyermekek száma és életkora - határozta meg. Bár az 1828. évi országos összeírás tartalmazza a gyermekek számát, ám azok életkorát nem, ezért az a feltételezés, mely szerint egy cseléd alkalmazása és a munkaképes gyermekek száma között összefüggés lett volna, nem cáfolható. Az a tétel, hogy a mezőgazdaság intenzívvé válása példának okáért a szőlő- termelésben a cselédek számának növekedését eredményezte volna - a Vashegyen és a Lapincs völgyében, így Alhón, Farkasfalván és Kicléden elterült szőlők kisebb részében -, nem bizonyult igaznak. Csékén csupán egy paraszt rendelkezett cseléddel, Alhón egyetlen cselédet sem írtak össze, és Farkasfalván csupán egy cselédlányt alkalmaztak. Az iparűzők lényegesen több cselédet tartottak, mint amennyit a mezőgazdasággal foglalkozók.12 1828-ban a szalónaki uradalomhoz tartozó településeken nyolc kézművesnél írtak össze cselédet, akik közül négy Nagyszentmihályon, kettő Szalónakon és további kettő falvakban élt. Ószalónakon Frauer Vince molnár egy legény mellett egy cselédlányt is tartott, Szalónakhután pedig Pauli András üveges, a Batthyány-féle üveghuta bérlője, hat főből álló háztartása mellett három tanoncot, egy cselédet és egy cselédlányt regisztráltak. A reformkor előtt kialakult falusi kézműves mesterségek,14 - mint a szabó, a varga, a kovács stb. - a szalónaki uradalomban még nem igényeltek cselédeket, és ez alapvetően céhes keretek között működő iparűzésre - amely hagyományosan Szalónakot jellemezte - is igaz volt.15 Ezek többnyire kisüzemi rendszerben működtek, és ezért csak ritkán tettek szükségessé egv-egy cseléd vagy cselédlány alkalmazását. A kézműves mesterek gyakran egyedül, legények és tanoncok nélkül dolgoztak. Városzalónakon csupán egy csizmadia tartott egy legényt, továbbá Nagyszentmihályon két molnár és egy festő egv-egy cselédlányt . Eltért ettől a helyzet Pinkafőn, ahol 1828-ban 47 jobbágy közül 34 kézművesként dolgozott, továbbá három kisipart működtetett és cselédeket foglalkoztatott. Természetesen a kereskedők is alkalmaztak cselédeket: Unger Mayleb, szalónaki zsidó menyével közösen gyapjúkereskedést folytatott, és két lovuk valamint egy cselédjük volt. Itt említhető még a már fentebb mondott Kristalóczi Pál Polányfalváról, aki a mezőgazdaság mellett kereskedői vállalkozással is rendelkezett, valamint Weisz Salamon, pinkafői kereskedő. Összefoglalásképpen megállapítható, hogy a cselédeket csupán olyan nagyobb üzemek tartottak, mint a malmok, az üveghuta továbbá Pinkafőn a tímár, a kalapkészítő, a posztókészítő és a szűcs, illetőleg néhány kereskedő, míg a régi kézműves műhelyek, a falusi kézműipari és a kisüzemek rendszerint cselédek és cselédlányok nélkül működtek. 29
