Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2012/1 (Szombathely, 2012)
ADATTÁR - Kelbert Krisztina: Identitás és divat. – A Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége nőképe és a magyaros viselet kapcsolata, különös tekintettel a szervezet szombathelyi csoportjának működésére
elmélyültebb oktatását az elemi, középiskolai és tanítóképzésben egyaránt.180 Szombathelyen a MANSZ 1933. évi közgyűlése arról számolt be, hogy - részben nekik köszönhetően - a helyi leányiskolákban bevezették a magyaros kézimunka oktatását. Ez valószínűleg meglehetős túlzás, ám az bizonyos, hogy igyekeztek különböző módszerekkel motiválni a tanulókat: a helyi MANSZ például pénzjutalomban részesítette a magyaros kézimunkákat legszebben készítő polgári leányiskolái diákokat.11,1 Amint említettük Radnóti Kovács Arpádné festőművésznő, az állami polgári leányiskola tanára tanítványaival saját készítésű kézimunkákkal ellátott magyaros ruhákat készíttetett, amelyeket a MANSZ viseleti bemutatóján prezentáltak is. Ezek alapján az apró adatok alapján feltételezhető, hogy a MANSZ jó kapcsolatokat ápolhatott a leányiskolák kézimunka-oktatóival, s minden bizonnyal igyekeztek is hatást gyakorolni ezen a téren a leányok nevelésére. A MANSZ másik messzeható célja a magyaros textíliák ízlésvilágának propagálásával a külföld meggyőzése a magyarság értékeiről, s ezzel az igazságtalannak vélt trianoni döntés megmásítása, a revízió kieszközlése. Számos példa említhető volna az országos MANSZ ilyetén - a magyar külpolitika szemszögéből olykor meggondolatlan, naiv, ostoba és veszélyes - tevékenységéről, kezdve a népviseletes babák külföldre küldözgetésétől a Mussolininek készített halasi csipke asztalterítőig.,3a Hasonlóképp idézhetnénk a szombathelyi csoport reprezentációjából a már említett úrlovas versenyt, vagy a gödöllői jamboree- ra készített magyar motívumú kézimunkákat,183 vagy az olyan apró megnyilvánulásokat, minthogy az átutazó olasz katonai növendékeket magyar ruhás lányok köszöntsék a vasútállomáson.181 Ám igazi eredményt a magyaros ízlés iméntiekben bemutatott, széleskörű tevékenységekben megnyilvánuló, rendületlen propagálásával - nyilvánvalóan - nem a külpolitika, hanem a magyar énkép, a konzervatív-keresztény értékrend megerősítése terén értek el. ÖSSZEGZÉS Természetesen az 1930-as években nagy népszerűségnek örvendő magyaros ruhamozgalom eszméjét nem csupán a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége vallotta sajátjának és propagálta. A Magyar Öltözködési Mozgalom Országos Bizottságán túl számos jobboldali és később - sajnálatosan - a szélsőségek felé hajló szervezet igyekezett öndefiniálni magát magyaros viseletben, említhető itt akár az Országos Vitézi Szék vagy az Egyesült Női Tábor. Az azonban véleményem szerint kijelenthető, hogy egyikük sem tudott sem időben, sem térben, sem módszereinek sokrétűségében olyan hathatós propagandatevékenységet folytatni, mint a MANSZ, amely szervezet tulajdonképp már 1921-ben meghirdette magyaros reformeszméit, s egészen 1943-ig található adat ebbéli működésére, tehát több mint 20 évig vallotta és terjesztette a kormány által támogatott nemzeti divattörekvéseit. Ugyanakkor egyetlen más szervezet sem rendelkezett olyan széleskörű, nagyvárosokra, kerületekre és falvakra egyaránt kiterjedő országos hálózattal, mint a MANSZ, amelynek taglétszáma - egyes források szerint - már az 1930-as években meghaladta az 1 milliót,138 s or71