Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2010/2 (Szombathely, 2010)
ADATTÁR - Kelemen Attila György: Adatok a Szombathelyi Pohl E. és Fiai Gépgyár történetéhez, 1856–1931
Leégett a gépgyár öntödéje. Egész pontosan 1923. július 8-án, vasárnap reggel, ekkor jelzett a gépgyáii sziréna. A gépgyár harmadik kéménye mögül hatalmas füstoszlop gomolygott felfelé. A tűz a rézöntöde padlásán keletkezett, és onnét teijedt át az öntödébe és a gépházba. A korabeli újságcikkek kiemelték azt a tényt, hogy a telefonközpont 25 perc késéssel kapcsolt, és a tűzoltóság is csak 2 óra múlva tudott az oltásba kezdeni. Bartos József tűzoltóparancsnok nyilatkozata szerint nem állt rendelkezésükre elég víz az oltáshoz, így a tömlőket el kellett vinni a Perintig, és annak vízével oltottak. A rendőrség, mulasztás miatt eljárást indított a két éjjeliőr, a vízművek és szolgálatot teljesítő telefonos tisztviselő ellen. A kárt végül 200 millió pengőre becsülte a rendőrség.aa A Pohl Emil és Fiai Gépgyár sorsa ezzel a tragédiával pecsételődött meg. A válság magával hozta a sztrájkhullámokat, az eladósodást és a felszámolási eljárást. Az 1927. évi munkabeszüntetés során 350 vas- és fémipari munkás lépett sztrájkba. Paulovics Ágoston, a Pohl-gépgyár utolsó cégvezetője mindent megtett a gyár életben maradásáért. A haszonelvűséget háttérbe szorítva igyekeztek a munkaalkalom megteremtését elsődlegesen kezelni. Az 1920-as években már csak közérdekből üzemelt a gyár, mint Szombathely legnagyobb gazdasági tényezője. 1929 decemberében még a szombathelyi közgyűléstől vártak kellő nyoma- tékú támogatást, ám az üzem tovább való fenntartásának legnagyobb akadályát a forgótőke hiányában látták. A gyár saját forgótőkéje az 1. világháború során a gyár önhibájából elveszett az alábbiak alapján: hadiszállítások címén a vállalatnak a kincstárból járó követelése fejében 400.000 koronáért hadikölcsönt kellettjegyeznie; 100.000 aranykorona az 1. világhábonis összeomláskor veszett el kifizetetlen rendelés során; illetve a gépgyár békeidőben 200.000 aranykorona állami támogatást élvezett, amelyet a háború alatt kénytelen volt visszafizetni. Ez az összeg annyit tett ki, amelyet a gyár tisztségviselőinek és munkásainak fizetett akkor, mikor 400 embert foglalkoztattak. Ezt a hiányzó összeget a gyár vezetősége csak magas kamatozás mellett és csali részben tudta hitelként megszerezni. Ilyen viszonyok között a saját forgótőke nélküli vállalat csak úgy tudott fennmaradni, hogy eleve lemondott arról, hogy a vállalatban fekvő óriási saját tőkehaszonra egyáltalán kamatot hozott volna.8'1 Míg a részvénytársaságok a háborús természetű veszteségeiket újabb részvények kibocsátásával pótolni tudták, a Pohl gépgyár mint magáncég, ezt az eszközt nem vehette igénybe. A Pohl gépgyár nehéz anyagi helyzetét nemcsak az általános gazdasági pangás pecsételte meg, hanem a kartellel vívott egyenlőtlen gazdasági verseny. A gyár vezetősége elkerülte a kartellhez való csatlakozást, mert ha ez bekövetkezik, akkor a gyár termékeinek csak 1/3-át vagy 1/4-ét állíthatták volna elő. Mindemellett a foglalkoztatottak számának csökkentése is elkerülhetetlenné vált, az addigi dolgozói létszám 1/3-ára. Mikor a két lehetőség közül választania kellett a gyári vezetőségnek, habozás nélkül a foglalkoztatottjainak munkáját biztosító álláspontra helyezkedett.a4 Országos szinten két elvi álláspont viaskodott egymással. Egyrészt Búd János kereskedelmi miniszter egy miskolci malom üzembeszüntetése allíalmából fejtette ki aggodalmát, miszerint a munkások tömegeit nem szabad munka nélkül hagyni. 34
