Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2010/1 (Szombathely, 2010)
ESEMÉNYEK, HÍREK - Tóth Kálmán: Krónika, 2009. október–december
gyulások katonák levelei alapján” és Varga Eleonóra történész „Rejtőző kincsek a Smidt Múzeumban” című előadása szerepelt a programban. A kőszegi Városi Múzeum és Patikamúzeum a „Szent Márton ábrázolások a Nyugat-Dunántúlon” és Somogyi Győző „Szent Márton napjához kötődő népszokások” című képsorozatát helyezte az est fókuszába. 19. Kiállítással emlékezett a Szombathelyi Képtár Tóth István szobrász halálának 75. évfordulójára. Az alkotóművész életpályáját Ács Pál méltatta, a tárlatot dr. Matits Ferenc művészettörténész nyitotta meg. Egyházashetyén a kultúrházban, Alexa Károly irodalomtörténész ajánló szavaival bemutatták a „Dani uraság” című hanglemezt, amely Berzsenyi Dániel megzenésített verseit tartalmazza. A versekhez Sülé Ferenc zenetanár, nyugalmazott zeneiskola-igazgató, a Fletyei Daloskor vezetője írt zenét. 23. A Vas Megyei Tudományos Ismeretteijesztő Egyesület „Közéleti gondolkodó a TIT-ben” című sorozata keretében prof. dr. Gadányi Károly, a NYME SEK elnök-rektorhelyettese „A tanítóképzőtől az egyetemig. Ötven éves a szombathelyi felsőoktatás” címmel tartott előadást. Az est házigazdája dr. Banga Lajos, a Vas Megyei TIT Egyesület elnöke volt. 24. A Societas Scientiarum Savariensis (Szombathelyi Tudományos Társaság) és az MTA Vas Megyei Tudományos Testületé NYME SEK „B” épületének tanácstermében tartott felolvasóülésén prof. dr. Döbrönte Zoltán „Az endoszkópos epeiiti sphincter átmetszés következményei és hosszú távú eredményei” és dr. Balogh Lajos PhD (Savaria Múzeum) „Növényi inváziók hazánkban, különös tekintettel Nyugat-Magyarország lágyszárú özönnövé- nyeire” címmel tartottak előadást. 25. A Vasi Múzeumbarát Egylet „Gyűjtemények gyűjteménye” című sorozatába illeszkedett a „Jelek az utókornak” című rendezvény, amelynek vendége Pitt- marm Lászlóné Mikó Ildikó nyugalmazott könyvtáros, a művészi ex librisek gyűjtője volt. A beszélgetést Spiegler Tibor helytörténeti dokumentumgyűjtő vezette. 27. Fennállásának 50. évfordulója alkalmából iskola- és szakképzés-történeti kiállítást rendezett, valamint évkönyvet adott ki a vépi Földművelés- ügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Dunántúli Agrárszakképző Központ Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium. A jubileumi ünnepség keretében tartott könyvbemutatón Ugróczky Ferenc igazgató ismertette a fél évszázadnyi intézményhistóriát összefoglaló albumot. 28. A Vas Megyei Honismereti Egyesület ezúttal Szombathelyen, a Szent Márton Látogatóközpontban tartotta évenkénti legjelentősebb szakmai rendezvényét, a Megyei Pátria Napot. DECEMBER 4. Kőszegen, a Hotel Irottkő konferenciatermében bemutatták a város 1977-1990 közötti tanácselnöke, Preininger Ferenc „Tények és gondolatok Kőszegről” című könyvét. A kötetről folytatott beszélgetést dr. Bariska István, a Kőszegi Levéltár nyugalmazott igazgatója vezette. 8. A szombathelyi Dési Huber Általános Iskola a 2009. évben második alkalommal rendezte meg városi helytörténeti vetélkedőjét. A megmérettetéssel fiatalon elhunyt tanára, Kacsics Kristóf emléke előtt tisztelgett az intézmény. 95