Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2010/1 (Szombathely, 2010)
ADATTÁR - Sulyok Izabella: A „zsidókérdés megoldása” Vas vármegyében a népbírósági perek tükrében
A gyűjtőtábor lakóit július 3-4-én vagonírozták be, majd szállították el Auschwitzba. A szombathelyiek közül kevesebb mint 400 fő tért vissza, a kőszegiek közül mindössze 16.110 ÍTÉLETEK Bár a vádpontok Palkó István és Mészáros Hugó esetében többször ugyanazon eseményekre vonatkoztak, a kettőjük ítélete között hatalmas a különbség. Palkó Istvánt, a javadalmi hivatal egykori vezetőjét két rendbeli népellenes bűntett elkövetésében és egy rendbeli háborús bűntett elkövetésében találták bűnösnek, 12 év kényszermunkára ítélték, valamint állásvesztésre és politikai jogai gyakorlásának 15 évre történő felfüggesztésére.120 Szombathely volt polgármesterét, Mészáros Hugót a szombathelyi népbíróság csak a Nbr. 15. § 3. pontjában meghatározott népellenes bűntettben találta bűnösnek, amiéit 8 hónapos börtönbüntetést kapott, ami éppen megegyezett azzal az idővel, amit Mészáros előzetes letartóztatásban töltött. Mellékbüntetésként politikai jogainak gyakorlását 3 évre felfüggesztették.121 Mi lehet a magyarázat a két ítélet súlyossága közötti különbségre? A két per során nagyrészt ugyanazok a tanúk szólaltak meg és a különböző időpontban tett vallomásaik között nem volt érdemi különbség. A magyarázat valószínűleg abban rejlik, hogy a Mészáros felett ítélkező népbíróság tagjai nem voltak azonosak a Palkó-perben ítélkező népbírákkal. Vagyis Mészáros esetében a népbírák személyes elfogultsága magyarázhatja az ítéletet. Ezt támasztja alá az ítélet indoklásának az a része, amelyben enyhítő körülményként megállapítják: a népbírák közül többen személyesen is ismerik Mészáros Hugót és igen jó embernek tartják.122 A népügyész mind Palkó, mind Mészáros esetében fellebbezett a szombathelyi népbíróság ítélete ellen. A NOT Palkót csali egy rendbeli népellenes bűntettben találta bűnösnek és 8 év kényszermunkára ítélte. Az ítélet indoklásából azonban nem derül ki, hogy pontosan melyik vádpontok alól mentették fel és miért.12'1 Mészárosnál a NOT ítélete nagymértékben különbözött a szombathelyi népbíróság ítéletétől. Abszurdnak tartották a szombathelyi népbíróság azon érvelését, amely szerint a zsidóellenes intézkedésekkel Mészáros a zsidókat védte. Arra pedig nyomatékosan felhívták szombathelyi kollégáik figyelmét, hogy az ítélet indoklásába nem illik beleírni saját személyes véleményüket a vádlottról. Végül Mészárost 5 év börtönre, mellékbüntetésként állásvesztésre, nyugdíjvesztésre ítélték és politikai jogainak gyakorlását 10 évre felfüggesztették.12* A volt kőszegi polgármesteri a szombathelyi népbíróság minden zsidókérdéssel kapcsolatos vádpontban ártatlannak találta. Csupán a Kőszegi Hírek hasábjain megjelent cikkei miatt találták bűnösnek a népbírósági törvény 17. § 4. pontjában meghatározott népellenes bűntett értelmében. Eszerint népellenes bűntettet követ el az, áld kényszerű szükség nélkül a nép- vagy demokráciaellenes hírverés szolgálatába szegődött. Mindezért Gyöngyös Endrét főbüntetésként 6 hónapi börtönbüntetésre ítélték. Mellékbüntetésként 5 évre eltiltották politikai jogainak gyakorlásától.125 A népügyész nem fellebbezett az ítélet ellen. 75